Egyéb kategória

Ne adjátok meg magatokat a kajakómának! – így maradjatok aktívak ebéd után is

Fogadjunk, hogy nagyon szerettétek (és még most is szeretnétek) a vasárnapokat: nem sok dolgotok volt a tanuláson kívül, hiszen édesanyátok megcsinálta a kedvenc ebédeteket, ami után ti alig bírtatok felállni az asztaltól. Ekkor következett a jól megérdemelt pihi, hiszen a sok ételt ki kellett heverni. DE! Már vasárnap sincsen ennyi időtök, hétköznap pedig egyenesen lehetetlen egy nagy ebéd után sziesztázni. Akkor mit tegyetek?

vous - 2016.07.01.
Ne adjátok meg magatokat a kajakómának! – így maradjatok aktívak ebéd után is

Tudom, nagyon sokan rohanásban esztek, mint ahogy sokszor sajnos én is. Van, aki útközben kap be valami harapnivalót, van, akinek még ebédszünete sincs és munka közben falatozik, amikor csak tud. Ebéd után is talpon kell lennetek, egyáltalán nincs idő lustálkodni. Épp ezért a DesignTaxi előállt pár olyan tanáccsal, amivel produktívak maradhattok étkezés után is.

Engedjétek bekapcsolni a képernyőkímélőt

Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű munkaerők szeretnétek lenni és próbáljátok a maximumot kihozni magatokból, de ha esztek, ne dolgozzatok közben, mert valami úgyis elveszi a figyelmeteket az evésről! Sőt, tegyetek egy kisebb sétát is a folyosón vagy az udvaron ebéd után, ha van rá lehetőségetek. Az agyatok meg fogja köszönni.

Objektum doboz

Tartsatok meetinget ebéd után

Egy tanulmány szerint délután 3 órakor a legjobb meetinget tartani a munkahelyeken, mert ez a legproduktívabb időszak a héten: az elején van, amikor még motiváltabbak az emberek. Ha ebéd után tartotok meetinget, az sokkal kedvezőbb lesz a csapat számára, hiszen nem arra koncentráltok, hogy mikor lesz már ebédszünet és mit fogtok enni. Teli hassal egymást motiváljátok majd a kérdéseitekkel a megbeszélés során.

Objektum doboz

Tervezzetek másnapra!

Mindenképpen jó az, ha belenéztek, hogyan fog a következő napotok lezajlani. Ha valamin változtatnotok kell, még időben tudtok tenni az ügy érdekében. A legjobb időpont az agynak a tervezésre elméletileg 16.50. Ha fejben elkezdtek tervezni, másnap nem ér majd titeket nagy meglepetés. Arról nem is beszélve, hogy ragaszkodni fogtok a tervetekhez, amik az ebéd utáni fáradtság miatt sem mehetnek kárba.

Azt egyébként tudjátok, hogy milyen furcsa dolgokat képesek csinálni az emberek ebédszünetben? Andi összegyűjtött egy párat.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.