Míg régen egyértelmű volt, hogy mindenki a saját lakóhelyéről, környezetéből választott magának párt, addig manapság már igencsak megnyílt a világ számunkra. Dédnagymamáink még csak nagyon ritkán jutottak a magyar határon túl, mi pedig már teljesen természetesnek vesszük, ha akár Európán kívüli helyszíneket választanak nyaralási célként. Egy szó, mint száz, a közlekedés fejlettségével és az internet világában bátran barangolhatunk távoli helyeken, amerre a szívünk húz.
Ha pedig idegen tájakon barangolunk, természetes, hogy új embereket ismerünk meg. Ugyanolyan komolyan lehet venni egy barátság kialakulásának a kezdetét több ezer kilométerre a hazánktól, mint ha csak a szomszéd városban lakna az illető. Nem kell már a postagalambra várni, ha valami mondanivalónk van a másiknak. A virtuális találkozókat, beszélgetéseket a barátság elmélyülése és esetleg szerelem kialakulása is követheti.
Köztetek, olvasók között is számos olyan lány akad, aki határon túl, akár több ezer kilométerre találta meg a szerelemet. Erről meséltetek most nekünk.
Kitti és az american boy
„Angol származású barátommal egy amerikai gyermektáborban találkoztam 2 évvel ezelőtt. Már az első beszélgetésünk során kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk, aztán mindennap órákig beszélgettünk, majd utána együtt utaztuk körbe Amerikát.
A Golden Gate híd közepén váltott csók volt talán az egyik legromantikusabb élményem vele, amivel gyermekkori álmomat tette még inkább felejthetetlenné.
A legszomorúbb pedig az volt, amikor el kellett búcsúznunk egymástól Los Angelesben a repülőtéren, hiszen nem tudtuk, hogy látjuk-e még egymást, vagy sem.
Ő visszament Angliába, én pedig hazajöttem, majd Németországba mentem tanulni egy félévet. Mindennap órákig skype-oltunk, és egész nap a WhatsAppon lógtunk, majd novemberben meglátogatott, januárban pedig csak úgy spontán vett egy repjegyet, mert hiányoztam neki. Aztán én látogattam meg, amikor bemutatott a szüleinek, majd ő jött Magyarországra. A legviccesebb talán az volt, amikor megpróbált kommunikálni a szüleimmel, akik nem tudnak angolul.
Aztán egy újabb felejthetetlen nyarat töltöttünk Amerikában, szeptember óta pedig már együtt élünk Angliában. Mindketten szeretjük a kulturális különbségeket, hiszen így még izgalmasabb az egész kapcsolatunk.
Ő éppúgy szereti a magyaros ételeket, mint én a teát tejjel, és nem bánja, ha a szülinapi ajándékon kívül a névnapomról is megemlékezünk.
Ezenkívül magyarul is meg szeretne tanulni. Vele képzelem el a jövőmet, és mindig arra gondolok, hogy biztosan a sors akarta úgy, hogy a sok ezer amerikai tábor közül ugyanabba kerüljünk.”
Orsi flörtnek indult kalandja
„Az én párom egy török férfi. A tavalyi nyaralásom alatt ismerkedtünk meg, alig fél órával azután, hogy megérkeztünk a családdal a szállodába, ahol ő a bárban dolgozott pultosként. Csak flörtnek indult, de a hét végére mindketten meglepődtünk, hogy többet érzünk a másik iránt, így belementünk, hogy próbáljuk meg együtt.
Más kultúra, más nyelv és más vallás. Csupán néhány a sok nehézség közül. Ugyanakkor ez benne a szép és izgalmas is. Mind a ketten nyitottak vagyunk, ezáltal élvezetes számunkra mindig valami újat tanulni a másik életéről. A legnagyobb gond a távolság és a kommunikáció. Az internetkapcsolat a napi beszélgetéseink elengedhetetlen eleme, így van, hogy az elküldés és a kézbesítés között órák telnek el. Skype-olni nagyon ritkán tudunk, és az egyetlen, postán feladott levelemet sem kapta meg. Személyesen 8 hónapja találkoztunk utoljára a közös, kettesben töltött nyaralásunkkor. Azóta tudom, hogy Hüseyin végtelenül jó ember.
Néztem, hogyan viselkedik gyerekekkel, idősekkel, és csak mosolyogni tudtam. Büszke vagyok, hogy egy ilyen jóindulatú embert tudhatok magam mellett, aki nem mellesleg tudja, mi a kemény munka, és aki ilyen körülmények ellenére is hűséges marad hozzám. Mindketten 23 évesek vagyunk, és őszintén szólva, nem tudom, hogyan alakul majd a kapcsolatunk, de azt tudom, hogy azzal én csak nyertem, hogy megismerhettem.
Egy távkapcsolat óriási próbatétel, kivételes módja annak, hogy megismerjük saját magunkat, és felismerjük azt, hogy a hűség egy döntés.
Vannak könnyebb és nehezebb napok is, amikor úgy érzem, megőrülök csupán egy öleléséért. A vízum számára komoly problémát okoz, nem tudjuk még, mikor találkozhatunk újra, és hogy mennyi kommunikációs nehézséget bír még el ez a kapcsolat, de addig is maradok hűséges és támogató barátnője.”
Réka, aki feladta az elveit
„Én itt, Magyarországon élek együtt a német párommal. Kislányként az ember mindig elképzel magának egy típust, amilyet szeretne – vagy amilyet semmiképp. Nekem három ilyen tulajdonság volt: ne legyen kolléga, ne legyen fiatalabb, és ne legyen nem magyar. Az élet furcsa fintoraként természetesen ő mind a három kategóriát kimeríti.
Eleinte emiatt nem is akartam tőle semmit, de aztán rájöttem, hogy az egy dolog, hogy minden megvan benne, amit én soha nem akartam, ugyanakkor az összes olyan tulajdonság is, amit viszont szeretnék egy pasiban megtalálni. Az elveket feladni jó dolog, hiszen sokszor csak korlátoznak minket, én tudom, hiszen azóta, hogy az elveimet elengedtem, boldogabb vagyok, mint valaha.
Sok a kulturális különbség köztünk, de ez mindig inkább csak mulatságos, vagy jó gyakorlata a megértésnek és elfogadásnak. Mindennap tanulunk egymásról és egymás hátteréről valamit.”
Fruzsináéknál nem működött a távkapcsolat
„Majdnem két évig éltem távkapcsolatban a lengyel párommal, ennek már 4 éve vége. Amerikában találkoztunk, egy táborban dolgoztunk. A nyár elmúltával folytattuk a kapcsolatot, kb. 3-4 hetente találkoztunk, de akkor 4-5 napra. Egyszer én, egyszer ő utazott a Budapest–Varsó útvonalon.
A következő nyarat végig együtt töltöttük, ismét Amerikában. Ez azért volt megoldható, mert egyetemisták voltunk, sok szabadidővel és szünettel. Ma már nem hiszem, hogy belemennék egy távkapcsolatba, úgy, hogy az elején vagyunk a kapcsolatnak, persze ha ez később merül fel, az más helyzet.
Azért is lett vége, mert nem tudtuk, hova tart ez a dolog, és a jövőben hogyan lehet megoldani a távolság okozta problémákat.
Nikolettáék már túl vannak az esküvőn is
„Ugyan mi már házasok vagyunk és együtt élünk, de a kapcsolatunk első két éve távkapcsolat volt. Visszagondolva, nem is történhetett volna jobban. Az alatt az idő alatt rengeteget beszélgettünk, nagyon mély lelki kapcsolat alakult ki köztünk. Sok olyan dolgot tudtunk meg egymásról, amit a hétköznapok elfednek. Éjszakába nyúló beszélgetések, Skype-on együtt elalvás. Türelem, türelem, és az iszonyat izgatott várakozás, amikor már csak pár nap, pár óra van hátra, és újra láthatod. Nehéz volt, de megérte, mert most a világ legboldogabb emberének érzem magam.”