Bár régebben sokszor kívántam azt, hogy bárcsak a fővárosba születtem volna, így, hogy már Budapesten élek egy ideje, nem bánom, hogy az ország egyik legzöldebb vidékéről származom. Imádom az ottani friss levegőt, a nyugalmat, hogy dombok között élünk, a dombokon pedig sokaknak van telke szőlővel, és egy kisebb házzal (amit mi csak hegynek hívunk), és azt, hogy egy óra se kell ahhoz, hogy elmenjünk a Balatonra, vagy hogy Ausztria, Horvátország és Szlovénia is szinte mellettünk van. Csak ez a fránya Budapest ne lenne ilyen messze…

Ez a nyelvjárás-dolog már régóta érdekel, de úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen előttem Adi már összegyűjtötte nektek a felvidéki ételek elnevezéseit, Enci Debrecen ékes szavait szedte egy csokorba, Szanditól pedig a békési kifejezéseket tanulhattátok. Én is egy kicsit utánajártam a témának, jöjjenek tehát a nyelvjárások és egy kis zalai–magyar szótár!

A magyar nyelvet általánosan tíz nyelvjárási régióra szokták osztani, azonban ebben a határon túli területek is szerepelnek, legfőképp az erdélyi részek. Magyarország kis ország, és hiába használjuk egy kicsit máshogy a szavakat, általában megértjük egymást beszélgetés közben, de Németországban például akkorák a nyelvjárási különbségek, hogy egy északról és egy délről érkezett német alig, vagy csak nagyon nehezen érti egymást.

Kis hazánkban főként csak a hangok kiejtése különbözik, gondoljatok csak a szegediekre, akik előszeretettel ö-znek, de állítólag mi, akik a nyugat-dunántúli nyelvjárásban nevelkedtünk, valamiért jobban e-zünk. (Ne kérdezzétek, ez mit jelent, egy másik fül biztos jobban meghallja a különbséget, nekem nem tűnik fel, hogy néha máshogy mondjuk az e-hangot.)

A különböző kiejtéseken kívül természetesen minden országrésznek megvannak a saját szavai, engedjétek meg, hogy bevezesselek titeket a zalai furcsa szavak világába!

Ha zalaiasan akartok káromkodni, ez lesz a ti mondatotok, ami valami ilyesmit jelent: A fene vigye el! A szó eredete valószínűleg a „rossz” és a „seb” kifejezések keresztezéséből jött létre, és főként Zalában, valamint a környező megyékben használják.

Személyes tapasztalatból írom, hogy ezt a szót tényleg nem ismerik sokan az országban, hiszen egyszer egy budapesti drogériában faragót kerestem, az eladó meg bambán nézett rám, hogy nekem meg mi bajom van. Ekkor jöttem rá, ha szeretném, hogy ismét hegyes legyen a szemceruzám, akkor bizony hegyezőt kell kérnem, nem faragót!

Avagy a zalai cellux, de nálunk szinte mindenki tixó néven emlegeti, én például sokáig a cellux szót nem ismertem.

Megvan az a szitu, amikor leégtek a napon, és a bőrötök elkezd köpedni? Nincs? Nyugi, nincs semmi komoly orvosi bajotok, csupán mi ezt használjuk arra, amikor hámlik a bőr.

Két mondat, ami talán furcsán hangozhat egy olyan embernek, aki nem Nyugat-Magyarországon nőtt fel. Nekünk teljesen természetes, hogy a Hány órára értél haza? helyett ezt használjuk, valamint az ajtót mi betesszük, nem becsukjuk.

Igen, valóban léteznek ilyen furcsa szavak, mi ezt a sűrű, kusza, rendezetlen növényzetre használjuk.

Ha tippelni kéne, hogy mit jelent ez a szó, ti mire gondolnátok? Ha semmi ötletetek nincs, elárulom, hogy ez nálunk a meztelen csigát jelenti, de van, aki csak kágyinak hívja.

Ha valaki lassan készülődik el, szöszöl, csak húzza az időt, az töszmörög, aki pedig legurul valahonnan, például a domboldalról, az nálunk csak lehömbölödik.

Zalában szeretik erősebben megnyomni a mássalhangzókat, főleg a „t” hang a kedvenc, a hűtőszekrényt mi hüttőnek ismerjük, természetesen millió t-vel a közepén.