Világ

Ha csak egy helyre juthatnék el Magyarországon, ez legyen az!

Filmes díszlet. Egy divatfotózás helyszíne. Nem is igaz, hogy Magyarországon van, sokkal inkább Észak-Európában. Ezek jutottak eszembe, amikor először láttam fotókat a bokodi horgásztóról. Biztos vannak ennél sokkal szebb és jobb helyek az országban, de ha csak egy lehetőségem lenne, akkor ide mennék. Aztán ott is maradnék egy ideig.
vous - 2015.07.25.
Ha csak egy helyre juthatnék el Magyarországon, ez legyen az!

Már csak azért is, hogy lássam a legkülönbözőbb fényviszonyok között a stégeket, a faházakat. Lássam minden évszakban is, hiszen valószínűleg sok-sok ezer arca van – mind különböző.

Szóval ezt gondoltam egészen addig, amíg rá nem találtam néhány fórumra a Bokodi-tóról.

A horgásztó Komárom-Esztergom megyében, Bokodon található. A Bokodi-tó mesterséges hűtőtó, amelyet az Oroszlányi Hőerőmű Vállalat számára létesítettek 1960-ban. Mivel a tó az erőmű miatt télen sem fagy be, így felkapott horgászparadicsommá vált az utóbbi években.

A fórumok szerint csak annak éri meg itt horgászni, akinek stége és/vagy faháza van, vagy időben tud kölcsönözni.
A nagy tófelület, a néhány, tó fölött lebegő faház helyett beépített tavat találni, egy víz fölött álló budapesti belvárost legalább annyi pottyantós vécével a parton, mint amennyi faházzal a vízen. Sőt, néhány amatőr fotó alapján zavarba ejtően csúnya ahhoz képest, ahogy a profi lencséjén keresztül látni.

Érdekesnek érdekes, egy kirándulást mindenképpen megér, de ha valóban nem olyan gyönyörű, akkor nem kell rá heteket, hónapokat áldozni. Vannak sokkal szebb helyek az országban, amelyek Instagram-szűrők és profi fotósok kamerái nélkül is ámulatba ejtők.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.