Egyéb kategória

Könnyfakasztó pasivallomások: ekkor tudták, hogy a barátnőjük az igazi

Számomra kétséges, hogy létezik-e az igazi, és nem nem hiszek abban sem, hogy van szerelem első látásra. Pedig úgy tűnik, mégis létezik, és nem is csajok mondják ezt, hanem bizony fiúk. Elhoztunk nektek néhány vallomást tőlük azokról a pillanatokról, mikor jöttek rá a srácok, hogy kiszemeltjük lesz az igazi és egyetlen.
vous - 2016.05.15.
Könnyfakasztó pasivallomások: ekkor tudták, hogy a barátnőjük az igazi

Néhány pasi már az első találkozás pillanatában tudta a lányról, hogy ő lesz számára az igazi. Én még várom, hogy felbukkanjon hasonló élmény az életemben, azonban addig is ezeknek a srácoknak a vallomásában gyönyörködöm. A Women’s Health ugyanis elhozta nekünk azokat az édes vallomásokat, melyekből a srácok már sejtették, barátnőjük lesz életük szerelme.

1. Egy pillanat volt

„Sokszor halljuk, de én tényleg az első pillanatban tudtam, hogy ő lesz az a lány, akivel az egész életemet tölteni akarom. Kezet fogtunk, és már tudtam. Három hónapig győzködtem, hogy randizzon velem. Most pedig már több mint négy éve házasok vagyunk.” – Seth

2. Rossz éjszaka, életem nője

„Együtt aludtunk, és az éjszaka közepén felébredtem, éreztem, hogy lázas vagyok. Hazamehetett volna, de helyette inkább ott maradt és gondomat viselte. Soha nem volt még az életemben olyan lány, akinek ennyi türelme és ilyen nagy szíve van. Úgy éreztem, nagyon különleges.” – Matthew

3. Együtt utazás

„Már egy éve együtt voltunk, amikor körbeutaztuk Európát. A kaland során azt vettem észre, hogy jól érzem magam vele, attól függetlenül, hogy már ilyen régóta együtt vagyunk. Ha valakivel olyan könnyű utazni, mint egy lélegzetvétel, akkor vele minden csak jobb lehet.” – Daniel

4. Séta a folyosón

„Nem tudtam, hogy ő lesz az igazi. Hittem benne, de 100%-osan nem tudhattam. Csak reméltem, hogy majd megkérem a kezét, és minden rendben lesz. De ahogy megláttam a folyosón, egyből tudtam, ő nagyon jó választás lesz.” – Brett

5. Nagyon hiányzott

„Nem voltunk együtt régóta, csupán három hónapja. De mikor távol voltunk egymástól, annál jobban hiányzott. Csak azt akartam, hogy minél több időt együtt lehessünk. Hirtelen a városban az összes többi lány unalmasnak tűnt mellette.” – Ken

Veletek előfordult már, hogy első pillanatban tudtátok, az a srác lesz az igazi?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.