„A génjeimben van, nem tehetek róla.” „Genetikailag erre vagyok kódolva.” Ha kifogáskeresésről van szó, könnyen emeljük be egészen hétköznapi beszélgetésekbe is a tudományt, legyen szó egy temperamentumos kirohanásról vagy az állandó késésről. Mennyire befolyásolják azonban valójában a génjeink a személyiségünket? A tévhitek eloszlatásában Bircher Julianna pszichológus segített nekünk.
Bár első ránézésre könnyű összekeverni egy hallgatóval, Julianna már hatodik éve tevékenykedik az ELTE PPK-n, az Affektív Pszichológia Tanszékhez tartozó Pszichogenetikai Kutatócsoportban. Már diákként bekapcsolódott a laborban zajló feladatokba, és olyannyira lenyűgözte a magatartásgenetika területe, hogy nem volt kérdés, miből írja a szakdolgozatát. Jelenleg doktoranduszként segíti a laborban zajló munkát, és mivel a kutatás mellett az oktatás is szívügye, örömmel vállalta, hogy válaszol kérdéseinkre.
Mi a magatartásgenetika, és téged mi vonzott ebben a területben?
A magatartásgenetika azt vizsgálja, hogy a viselkedés és személyiség hátterében milyen gének és génváltozatok játszhatnak szerepet. Az tetszett benne a legjobban, hogy a jól mérhető genetikát köti össze a nehezebben megfogható pszichológia területével.
Nagyon sokat oktatunk, és szeretünk kísérletezni. A jelenlegi vizsgálatainkban a bőr vezetőképességét is mérjük, ami ugye a hazugságvizsgálatok egyik alapmutatója: azt nézzük, kin mennyire látszik, ha nem mond igazat.
Én arra fókuszálok, hogy mi közvetítheti a hosszú élet hatást – például több testmozgáson, egészségesebb étrenden vagy olyan személyiségvonásokon keresztül érvényesül-e, mint például az újdonságkeresés vagy a kitartás.
Mennyire határoznak meg minket a genetikai sajátosságaink? Milyen mértékben befolyásolják például a gének a személyiségünket?
Tény, hogy a génjeink meghatároznak minket valamilyen szinten, de nem kizárólagosan. Gyakran ellentmondásosak a kutatások eredményei – van, ahol bebizonyosodik egy gén hatása, máshol nem. Ez arra utal, hogy nemcsak a gének mozgatják a szálakat, hanem fontos szerepet játszik a környezet is, vagy több gén együttesen határoz meg egy személyiségvonást.
A gének és a környezet ráadásul kölcsönhatásban alakítják egymást. Ez leginkább az örökbefogadásos vizsgálatoknál érhető tetten, amikor valakit nem a biológiai szülei nevelnek. Ilyet végzett például Leonard Heston 1966-ban. Skizofrén anyák gyermekeit születésüktől kezdve nem skizofrén szülők nevelték. Heston arra jutott, hogy azoknál a gyermekeknél, akiket nem a biológiai anyjuk nevelt, 10 százalékban mégis kialakult skizofrénia.
Milyen hatással lehet a viselkedésünkre, ha tudjuk, hogy milyen öröklött tényezőket hordozunk?
Sokan esnek bele abba a hibába, hogy azt gondolják, a gének döntőek, és ha hordozok X vagy Y génvariánst, biztosan ilyen és ilyen tulajdonságokkal bírok.
Könnyű kényelmesen belesüppedni a gondolatba, hogy nincs mit tenni, én ilyen vagyok, holott nem feledkezhetünk meg a környezet és a tanulás szerepéről.
Mások ezt felismerik, és csak azért is megmutatják, hogy „legyőzik a genetikát”. Tegyük fel például, hogy valaki hordozza a hosszú élet génvariánsát. Ehhez hozzáállhat úgy, hogy a génjeiben bízva dohányzik, nem sportol és gyorséttermi koszton él, vagy a másik utat választva inkább rásegít a genetikára, és tudatosan tesz az egészségéért.
Mennyire kaphatunk ma egyénre szabott információkat?
Felmerül a kérdés, mennyire jó az, ha tudja valaki magáról, hogy hordoz egy génvariánst. Nagyon eltérőek lehetnek a reakciók, és az illető könnyen elkezdhet szorongani az ismeret birtokában.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a gének nem feltétlenül predesztinálják őket visszavonhatatlanul egy konkrét sorsra, és ez irreális félelmeket generálhat.
Emiatt a kísérletek során mi sem adunk ki genetikai információt, csak a pszichológiai tesztek eredményeiről nyújtunk visszajelzést.
Etikailag tehát nem mindig egyértelmű, milyen információkkal érdemes ellátni az érdeklődőt, és akkor még nem is beszéltünk a genetikai vizsgálatok magas költségeiről. Ugyanakkor vannak esetek, amikor hasznos lehet az ilyen típusú tudás. Ha valakiről például tudjuk, hogy genetikai tényezők hajlamosítják drogfogyasztásra, a környezeten még mindig tudunk úgy alakítani, hogy ne ágyazzon meg a rizikónak, akár a prevenció minél korábbi elkezdésével.
Mit gondolsz, a jövőben milyen izgalmas témákra fog irányulni a figyelem ezen a területen?
Egyrészt egyre divatosabb téma az epigenetika, amely azt jelenti, hogy a genetikai hatásokat módosítják a környezeti tényezők. Másrészt egyes állatkísérletek során génkiütést végeztek, azaz mesterségesen kikapcsoltak géneket, mintha nem lennének, és ez nagyban befolyásolta az állatok viselkedését, de természetesen a környezet függvényében.
Létezik géncsendesítés is, ami a génátiratok kikapcsolásáról szól. Ha egyszer emberek esetében is jól kontrolláltan, biztonságos módon megvalósíthatóvá válik a klinikai gyakorlatban, akkor akár hasznos módszer is lehet például daganatos megbetegedések esetén.
