Fiatalos lendülettel és őszinte jókedvvel vár minket, minden mesterkéltség vagy unalom nélkül. Pedig Herman Koch érkezése óta a hetedik interjúját adja, aznap mi vagyunk a harmadik csapat, akikkel leül beszélgetni a Lotz terem tükrös sarkában. Szoros napirendje ellenére egyáltalán nem fáradt. Ritkán látott, jó kedélyű nagybácsiként közvetlenül sztorizgat a hetvenes évekről, amikor egy barátjával autóstoppos hippiként bejárták Európát, és Magyarországot is útba ejtették – a főváros mellett a Balatonra és Szegedre is emlékszik. A szocialista országokból leginkább a szén és az olcsó gázolaj szaga maradt meg benne emlékként, napjaink Budapestje pedig a kis utcák és a széles sugárutak érdekes keverékével nyűgözi le.
Az íróval annak apropóján ültünk le beszélgetni, hogy nemrégiben jelent meg magyarul második regénye, a Nyaraló úszómedencével. Könnyed címe ellenére fordulatos lélektani drámáról van szó: Koch egy rémálomba forduló családi nyaralás történetét meséli el. Sebészi pontossággal adagolt feszültséggel mutatja be egy háziorvos és egy híres színész családjának összetett kapcsolatát, miközben olyan súlyos kérdéseket boncolgat, mint az orvosi etika határai, az ártatlanság elvesztése vagy az önbíráskodás következményei.
A szerzőt hagyományos interjú helyett asszociációs játékra invitáltuk, és arra kértük, ossza meg velünk elsőként eszébe jutó gondolatait a regény hívószavai kapcsán.
Herman Koch
A holland író De voorbijganger című elbeszéléskötetével mutatkozott be 1985-ben. Azóta számos rövidebb írása és glosszája, valamint nyolc regénye jelent meg. Legsikeresebb könyvét, A vacsorát 21 nyelvre fordították le, olasz és holland filmadaptáció is készült belőle. A mozgókép világa amúgy sem áll távol Kochtól: miután a nyolcvanas években hozzájárult egy humoros rádióműsorhoz, 1990 és 2005 között a Jiskefet című televíziós komédiasorozat társproducere és színésze volt.
Vacsora
Amikor írok, sok időt töltök otthon bezárkózva, ezért nekem az ideális vacsora éttermekhez kötődik. Ilyenkor szeretek egyszerű, jó minőségű ételeket enni a lehető legátlagosabb, legegyszerűbb helyen, ahol nem ugrál hét pincér egyetlen asztal körül – a luxus nem az én világom. A vacsora számomra társasági élmény is a barátaim és a családom részvételével, tegnap például a Zsidónegyedben ettünk a feleségemmel.
Ellenszenves karakterek
Íróként nagyon kedvelem az ilyen alakokat, mert nehezebben lehet rájuk unni. Próbálok hozzájuk olyan közel kerülni, amennyire csak lehetséges. Kicsit sarkosan fogalmazva sokkal jobban érdekel egy gengszter élete, mint egy könyvtárosé. Az ellenszenves figuráknak általában több kalandban van részük, mert nem érdekli őket annyira, mi számít társadalmilag elfogadottnak. Emellett írás közben rákényszerítenek arra, hogy én magam is megvizsgáljam a saját sötét oldalamat.
Van például egy szörnyű szomszédom, aki állandóan zaklat mindennel, és egy részem azt gondolja, az lenne a legjobb, ha egyszerűen felszívódna. Mindenkinek vannak hasonló gondolatai, és a nehezen szerethető karakterek rávilágítanak ezekre a nagyon is emberi árnyoldalakra.
Ösztön
Kénytelenek vagyunk felismerni, hogy több állati van bennünk, mint azt kívánnánk. Egyetértek a regényem főhősével, hogy minden civilizáltság és jó modor dacára sokszor erősebbek bennünk a biológiai késztetések, mint hinnénk. Például amikor találkozunk valakivel, automatikusan létrejön bennünk egy kép csak az alapján, ahogy kinéz – nem az intellektusáról alakul ki az első benyomásunk, hanem az arcáról, a szemeiről. De szintén hasonló elsődleges reakció a gyermekünk védelme. Magam is apa vagyok, és ha a szükség úgy kívánná, gondolkodás nélkül odaadnám a fiamnak a vesémet vagy akár a szívemet.
Apaság
Nagyon sok örömöm származik abból, hogy van egy fiam. Mindig is olyan apja akartam lenni, aki nem nyomja el autoriter figuraként, viszont mindig kézben tartja a dolgokat és lehet rá számítani. Feltett szándékom volt, hogy sose kelljen szégyenkeznie miattam, mert mondjuk sokat ittam és kínos történeteket kezdek el mesélni (nevet). Úgy néz ki, ez sikerült: most huszonegy éves, és szívesen beugrik velem a városba meginni egy-két sört.
Szokások
Íróként igénylem a szigorú rutint, még ha ez néha kicsit unalmas is. Ilyenkor úgy fekszem le aludni, hogy tudom, másnap is írni fogok, és minden egyebet ennek rendelek alá. Ha egy bár közepén találnám magam éjfélkor, valószínűleg próbálnám kiélvezni az adott pillanatot, és nem gondolnék arra, hogy holnap vár a munka. Néha persze ilyen is kell, de nem mindennap.
Hírnév
Meglehetősen relatív fogalom. Hollandiában rendszeresen megismernek az emberek az utcán, megnéznek, odajönnek beszélgetni. Budapesten nagy megkönnyebbülés feltűnés nélkül sétálni, bár tegnap alaposan megbámultak és egyből tudtam, hogy csak hollandok lehetnek (nevet). A hírnév annak felismerése, hogy nem vagy teljesen szabad, ugyanakkor számos jó oldala is van. Sok szempontból megkönnyíti az életet, olyan helyekre is eljutok például, ahová amúgy nem lenne lehetőségem.
Nyaralás
Viszonylag sokat utazom a fordítások és könyvfesztiválok miatt. Csak idén jártam már Mexikóban, Barcelonában, most Budapesten, aztán Kolumbia, Ausztrália, Új-Zéland, Finnország és Hongkong következik. Ilyenkor a kötelező interjúk után azért mindig jut idő egy kis városnézésre, sétára, vacsorára, tehát némi mini-üdülésre is sor kerül. A sok utazás miatt ugyanakkor az igazi nyaralás nekem csendes elvonulást jelent a közelemben, távol a városok zajától.
Tolerancia
A magukat toleránsnak valló emberek időnként elkövetik azt a hibát, hogy nyíltan felvágnak a toleranciájukkal. Van ebben valami burkolt felsőbbrendűség, egy rejtett üzenet: „Jobb vagyok náluk, de elviselem őket”. Ebben az értelemben egy kutyával lehetsz „toleráns”, de nem egy emberi lénnyel. Ehelyett inkább minden felhajtás nélkül, csendben el kellene fogadnunk másokat úgy, ahogy vannak.
