Nem a Lila akác közbe születtem. Annál valami sokkal menőbb helyen láttam meg a napvilágot. Budapest, kertváros. Tudjátok, amit a belvárosi vagányok már csak „vidéknek” hívnak. Szerintük itt már sárga buszok járnak, csirke- és disznótartás van minden udvarban és ismer mindenki mindenkit. A másik előítéletet pedig a Született feleségeknek köszönheti lakóhelyem. Elmesélem nektek, mi zajlik valójában a kertvárosban.
Sashalmon, Budapest egyik legbiztonságosabb és mesésebb kerületében láttam meg a napvilágot. Van saját piacunk, saját uszoda, strand, megannyi szupermarket és park. Azok a parkok. Gyermekkorom játszótere, első randim színhelye. Még mielőtt megijednétek, nem „Radnótiban” folytatom tovább, de eláraszt a sok emlék. A kertváros 25 éve az otthonom, imádom az összes utcát, imádom, hogy nincsenek magas házak, nincs körút, és bizony nincs fehér kerítés. Tudjátok, errefelé sok a családi ház, de nem az a szülifelis fajta. A kerítés betonból van és magas. Magas, hogy még véletlenül se lásson be senki az udvarra.
Itt sok a titok, sok a látszat, a látszat az fontos. Milyen kocsi, milyen bútorszállító, itt ez számít. Sok a Gabrielle Solis. Persze ez szélsőség, szerencsére nem mindenki ilyen. Ettől függetlenül nem ismerek mindenkit és nincs 4 csini szomszéd barátnőm sem, akikkel kidumáljuk a pasik villáskulcsát. „Gonosz, macskás” öreg néni viszont van, ő sokak életét megkeseríti – ez itt talán a legnagyobb bosszúság.
Kilométerekre a várostól
Megvan az az érzés, amikor elmentek bulizni, vagy csak meginni valamit a kollégáitokkal és figyelni kell, hogy mikor megy az utolsó metró? A taxi drága, az éjszakai meg nem visz haza? Fogalmam sincs, milyen lehet ez az érzés. Engem a belvárosból két éjszakai járat is majdnem házig visz. Éjszaka Pest legtávolabbi pontjáról 30 perc alatt hazaérek. Enyém a világ! Autóval pedig nincs lehetetlen úti cél, bár a kertvárosból a városba szerintem praktikusabb a tömegközlekedés, így hétköznapokon én busszal és villamossal száguldozom.
Mindenki haver
Akár csak egy kisvárosban vagy faluban, látásból talán sokakat ismerünk. Sokszor előfordul, hogy az általános iskolás osztálytalálkozó reggelente a központba menő buszon van, vagy a kisboltban, esetleg a szoliban. A rendmániás párom sokszor gúnyol, ha köszönök valakinek: „igen, tudom, ő is az osztálytársad volt!” Ebből a szempontból egy kicsit Bree Van de Kampnek érzem magam. De nincs absztinenciaklub, se sütidélután.
Sok-sok gyerek
Sok-sok játszótér. Egy közvetlenül a házunk mögött. Ha a kertvárosban valakinek nem indulnak be a „gyerekcsináló” hormonjai, akkor sehol. Most igazából úgy csinálok, mint akinek ez teher, de inkább ébredek gyerekzsivajra, mint arra, hogy dudál a 7-es busz.
