Egyéb kategória

Így ünnepelte Budapest a millennium eljövetelét – 120 éves korabeli képek

Ma 120 éve, 1896. május 2-án nyitotta meg I. Ferenc József király az Ezredévi kiállítást a budapesti Városligetben – ezzel vette kezdetét a millenniumi ünnepségsorozat Magyarországon. A jeles évforduló kapcsán a Vasárnapi Újság korabeli tudósításainak egykorú képeiből válogattunk.
vous - 2016.05.02.
Így ünnepelte Budapest a millennium eljövetelét – 120 éves korabeli képek

„A nagy nemzeti ünnepre az ország fővárosába jöttek a királyi pár, az uralkodó ház tagjai, a hatalmak követei. Harangok zúgtak, ágyúk dö¬rögtek, mikor felnyíltak a templomok ajtai: a munka, a szorgalom, a béke templomának ajtai, hol a haladásnak és czivilizácziónak oltárai állnak, és az Isten templomának ajtai, hol a hit és a hálaadás oltáránál borult le a nemzet.”

„Nagyobb, fényesebb ünnepe nem volt még Budapestnek, mint az ezredéves ünnepélyek kezdetén. Itt dobogott az ország szive, itt futott össze minden lüktetése a nemzeti életnek. A király fenségének és hatalmának egész tündöklő pompájában vett részt az ünnepélyekben, együtt ünnepelt a nemzettel, szabad ég alatt intézte hozzá buzdító szózatát s a templomban együtt imádkozott vele az új ezerév hajnalán.”

A cikk itt még nem ér véget, ha kíváncsiak vagytok még korabeli tudósításokra, kattintsatok a Kuljelző oldalára!

Forrás:
epa.oszk.hu
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.