Számos művész választotta képeinek témájául a telefonfüggőség ábrázolását, a New Yorkot is megjáró hírszerkesztőnk is bevallotta, ő bizony eléggé függ a kis kütyütől, folyton hozzá kell érnie, nyomogatnia kell. Nem egyszerű, az biztos, de hogy a dolog mókásabbik oldalára is rámutassak, hoztam nektek néhány telefonos parát, ami engem időnként a sírba visz. Lehet, nem csak édességfüggő vagyok?!

A jól ismert „sehol nem találom, biztos elvesztettem” pánik leginkább a lakásból kilépve vagy valahonnan elindulva támad. Hirtelen rám tör a rémület, és feltúrva a táskám – ami ugye nem kis kihívás, mármint abban megtalálni valamit –, nagy nyugalommal rámarkolva a szeretett tárgyra, megnyugszom. Valószínű, ez azért is van, mert nem egy olcsó kütyüről van szó, és ha már tönkremegy, eltűnik, ne az én bénaságomból történjen.

Forrás:

pexels

Ez egy létező dolog. Én az egyik telefonomat úgy nyírtam ki, és küldtem a telefonok mennyországába, hogy a vécébe pottyantottam. Elég hozzá annyi, hogy egy áttanult éjszaka és vizsga után történt az eset. Azóta tudom, mit kell tenni, ha víz éri a kütyüt, és meg is írtam nektek.

És mégsem. A fantomrezgések néha megőrjítenek, lassan kezdem azt hinni, szuperérzékeny vagyok, és a Föld rezgését érzem, de nem! Van magyarázat arra, hogy miért érzitek úgy, mintha rezegne a telefonotok.

Én sokáig féltem a frissítésektől, mert csak. Fogalmam sincs mi volt az oka, egyszerűen csak olyan rémképek voltak előttem, hogy az egész telefon leáll, minden törlődik. Nos, szerencsére egy informatikus pasi mellett ezt kinőttem.

Helló, Murphy! Hiába a tartalék power bank, ha valami nagyon fontos, és kéne a telefon, akkor lemerültök. Nincs mese. Pont.