Egyéb kategória

A füge maga a nő! – Ismerjétek meg a legkacérabb gyümölcsöket

A tiltott gyümölcs – az édenkertben az Úr figyelmeztette az embert, hogy ne egyen a jó és rossz tudás fájáról, az almából. Az ember bízott, a kéréshez hű maradt, azonban jött a kígyó és ott eldőlt a sorsunk.
vous - 2016.02.05.
A füge maga a nő! – Ismerjétek meg a legkacérabb gyümölcsöket

Szomorúságra mégsem ad okot a helyzet. Hiszen élünk, ezáltal érzünk. A “tiltott gyümölcs” kifejezés hallatán szinte összefut a nyál a szánkban, és huncut mosolyra is húzódik. A titkos dolgok izgalmasak, a gyümölcs pedig isteni adomány.

Hummel Zsolt intimitás-gourmet-val e témát jártuk körbe, beszélgettünk, neki mik a “tiltott gyümölcsök”. Kezdjük azzal, hogy maga a téma is tiltott gyümölcs, hiszen kínosnak tartjuk, ha a szexről beszélünk, zavartan kuncogunk, lesütjük a szemünket. Ehhez is fel kell nőni, hiszen az életünk része, egy csodálatos öröm forrás – ha van hozzá érzelem, bizalom és kölcsönös tisztelet. Enélkül neki sem szabadna kezdenünk.

Hummel Zsolt, intimitás-gourmet

Korábban már jártunk Zsolt és Horváth Norbert gasztro- és táplálkozás-coach Érzéki örömök a tányéron című előadásán, ahol megtudtuk, hogy mi okozhatja az érzelmi evést és az életünkben lévő űr evéssel való kényszeres pótlását. Kíváncsiak vagytok? Ide kattintva mindent megtudhattok!

Mi most valóban a gyümölcsöket vettük végig, amik Zsoltot megihletik. Helyesbítek is, mert őt minden gyümölcs megihleti. Mindegyik a nőre emlékezteti, csak más-más módon.

A legkacérabb

Tippelhetek, hogy nektek is az eper jut először eszetekbe, ha kacér gondolataitok támadnak?

Eper és pezsgő, klasszikus párosítás, ezt már csak a függöny-behúzás követi. Hogy miért lehet ilyen kultusza, nem tudjuk, de az biztos, hogy sosem hagyjuk ott, ha látjuk a zöldségesnél vagy nyáron az út szélén lévő árusnál, még megállni is készek vagyunk. A süti tetejéről biztos megesszük, az italból kihalásszuk, a tál eper is biztosan elfogy. Az eper piros színe az életet jelenti, talán ezért sem tudunk elmenni mellette.

A legfinomabb

Forrás:
iStock

Az őszibarack olyan hamvas, mint a nők bőre, és akkor a legfinomabb, ha húsa puha és lédús.

Nem hiába, az érett barack a legfinomabb. Főzni nehéz vele, hamar szétesik, de önmagában, enyhén grillezve, vagy nyersen turmixolva, bazsalikommal és vaníliával isteni ital készíthető belőle.

A legizgalmasabb

A narancs helyett Zsolt a klementint ajánlja, amely egy mandarinfajta. A narancs, hiába citrus, reszelt héja inkább teltté teszi a sütit, a klementin, köszönhetően kesernyés ízének, izgalmassá teszi, fűszeresebb, misztikusabb ízvilágot kapunk.

A legcsodálatosabb

Forrás:
pexels.com

A passiógyümölcs, vagyis a maracuja szerintem is az egyik legcsodásabb gyümölcs, Zsolt is szenvedéllyel beszélt róla. Íze aromás, kicsit savanykás, a gyümölcshús magokból áll, ahogy szétbontjuk, ehető. Krémekbe, turmixokba, sajttorta tetejére pikáns kiegészítő.

A legszenvedélyesebb

A bogyós gyümölcsök bíbor színükkel egyértelműen a szenvedélyt jelenítik meg, ízük élettel telít minket. Ezeken kívül, akár ezek helyett Zsolt a kedvencét, a magyar Othello szőlőt ajánlja, melynek vastag héja gazdag textúrát rejt, fűszeres ízvilága sütikbe, akár áfonya helyett remekül passzol.

A legnőiesebb

Forrás:
iStock

A füge maga a nő! Puha belseje, enyhén roppanós magjai, édes íze szerintem mindenkit elvarázsol, különleges alkotása a természetnek.

Enyhén hőkezelve a legfinomabb, grill alatt, kevés mézzel locsolva, majd karamellizálva. Desszertként vaníliás, tejszínes krémmel, pirított, szeletelt mandulával kevés jobb dolog van nála. Talán még egy adag füge.

A legcsábítóbb

Az alma, mindig elérhető, örök gyümölcsünk a legkevésbé sem szexi, bár kereksége mégis mindenkit hívogat. Fanyar, savanykás, egyben édes íze, roppanós húsa szerintem az igazi almaélmény. Hiába, a gyümölcs, amivel “vesztünkbe” rohantunk, az életet is adja: kerek, mint a Föld, kerek, mint a női idomok (mi, akik az életet adják), és akár emlékeztethet is minket arra, hogy általa tudjuk, mi a jó és a rossz, de azt is, hogy az igazság mindig középen van.

Szóval, lányok, merjünk otthon főzni, kísérletezni, a gyümölcsökkel ismerkedni!

Mert enni jó, együtt enni még jobb, a szeretett személynek főzni számunkra is öröm, hiszen jó adni, őt és egymást táplálni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.