Egyéb kategória

Végre megtudtuk, mit csinál az agyunk, miközben alszunk

Mutassatok nekem egy embert a földön, aki nem szeret aludni. Na ugye, hogy nem találtok egyet sem. Még csak reggel keltünk ki az ágyból, de újra és újra hívogat magához. Arra viszont eddig nem is gondoltunk, hogy mi játszódhat le az agyunkban alváskor. Mostanáig.
vous - 2016.01.21.
Végre megtudtuk, mit csinál az agyunk, miközben alszunk

Az alvás nemcsak azért fontos, hogy jól érezzük magunkat, hanem a túléléshez is elengedhetetlen. Már sok kutatást is végeztek ezzel kapcsolatban. Annyi biztos, hogy ha épp nem aludtunk eleget, azt az egész testünk érzi. Hatással lehet a májra, a szívünkre, a vesénkre, sőt még a mentális egészségünkre is. Amikor ébren vagyunk, az agyunkban lévő neuronok folyamatosan működésben vannak. Majd a nap végén egy jól megérdemelt alvással kell kipihennünk a fáradságos munkájukat, na meg a sok stresszt, ami minket ért.

Forrás:
giphy.com

Az új kutatásban egy kukához hasonlították az agy működését. A nap folyamán a neuronok folyamatosan működésben vannak, így megtelítik a kukát, egyre több és több lesz benne a szemét, majd a nap végére végleg megtelik. Pontosan ezért van szükségünk az alvásra, hogy kiürítsük a szemetest. Hát ez a nagy titok! Az alvásra azért van szükségünk, hogy a kuka kiürüljön és a testünk regenerálódjon.

Ha például 16 órája nem aludtatok, akkor a szervezetetek elkezdi kivonni a fehérjét, ami egészségügyi problémákhoz vezethet a jövőben. Hiszen a szervezetnek tökéletes formájú fehérjékre van szüksége, csak így tudja elvégezni a feladatait. Egy szó mint száz, aludni kell! Nem véletlenül mondják, hogy az alvás megszépít!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.