Egyéb kategória

Tudtátok? Ezekért is pluszpontok járnak a felvételin

Ez már nagyon a hajrá. Kevesebb mint egy hónapotok maradt, hogy jelentkezzetek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Lehet, hogy fogalmatok sincs róla, de több pluszpont jár nektek, mint hinnétek.
vous - 2016.01.20.
Tudtátok? Ezekért is pluszpontok járnak a felvételin

Gondolom, már javában (pont)számolgatásokban vagytok, és talán már az is kezd körvonalazódni, hogy melyik egyetemet vagy főiskolát jelölitek meg. Maga a felvételi eljárás szerintem egész egyszerű, főleg azért, mert már csak online tudjátok benyújtani a jelentkezést. Higgyétek el, ez a legjobb, hiszen így nem tudtok semmit sem elrontani.

Jelentkezési határidő: 2016. február 15.

Forrás:
pexels.com

Már biztos ezer helyen olvastátok, hogy miként zajlik maga a felvételi, és gondolom, a középiskolában is segítenek ebben. De azt tudjátok, hogy miért kaphattok pluszpontokat? Amikor én felvételiztem (ami azért nem volt olyan régen), még nem a mostani rendszer szerint zajlott az eljárás. Nem volt szükséges az emelt szintű érettségi, nem kellett szociális munkát végezni, és a ponthatárok sem voltak ilyen magasak.

Ehhez képest sajnos mégsem sikerült érettségi után rögtön főiskolára mennem. Nem volt elég pontom a kommunikáció szakhoz, ezért jelentkezem felsőfokú szakképzésre, OKJ-ra.

Remek átmenet volt a gimiből az egyetemre.

A kétéves képzés alatt felkészítettem magam az igazi főiskolás létre. Nem volt meg még az az igazi főiskolás életérzés, kicsit olyan volt, mint a középiskola, csak lazábban. Imádtam, és kaptam érte 24 többletpontot.

Így már tárt karokkal vártak a kommunikáció szakon…

Én a többletpontoknak köszönhetem, hogy felvettek az egyetemre, így most nektek, pont nektek írhatok. Hogy jobban képbe kerüljetek, összegyűjtöttem, mi mindenért jár még pluszpont a felvételin.

Többletpontot csak akkor kaphattok, ha az azt igazoló jogosultságot, dokumentumokat a jelentkezéskor, vagy legkésőbb 2016. július 12-ig igazoljátok.

  • A többletpontok összege legfeljebb 100 pont lehet.
  • Emelt szintű érettségi – vizsgatárgyanként 50 pont.
  • B2 / középfokú komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga – 28 pont.
  • C1 / felsőfokú komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga – 40 pont.
  • Sporteredmény jogcímen többletpontot kaphattok a magyar kormány által rendeletben megállapított sportágakban és versenyeken való helyezés alapján.
  • Művészeti Tanulmányi Versenyeken egyéni versenyzőként elért 1–3. helyezésért 20 pont.
  • Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen és a Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén elért 1–10. helyezésért 100 pont, 11–20. helyezésért 50 pont,
    21–30. helyezésért 25 pont.
  • Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyezés alapján a nagydíjasoknak 30 pont, az első díjasoknak 20 pont.
  • Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezésért 30 pont.
  • Az 1993 után szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő emelt szintű szakképesítésért (OKJ) a hatályos jogszabályok szerint szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén 24 pont.

Előnyben részesítés

Előnyben részesül minden olyan felsőoktatásba jelentkezését leadó személy, aki hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, illetve gyermekét gondozó személy. Ezekért maximum 40 többletpontot kaphattok.

Úgyhogy hajrá, felvételiző VOUS-lányok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!