Csoda hát, ha szeretnénk elkerülni ezt a bélyeget: hisztis csaj. Mert a hisztis nőt kerülni kell, vele kibírhatatlan az élet. De ácsi, ennyire nem kell hagynotok magatokat, azért van ám okunk hisztizni néhanapján!
Csak ti menstruáltok!
Pontosan tudjátok, miről beszélek, nektek is ugyanazok a gondolatok futnak át a fejeteken, mikor csak magzatpózban elviselhető az élet. A férfiaknak fogalmuk sincsen erről a fájdalomról, úgyhogy ha fáj, akkor üvöltsetek, szedjétek a gyógyszert, a pasitok feje pedig tökéletesen megfelelő, ha céltáblára van szükségetek a tányérdobáláshoz!
Viccet félretéve
Én nagyon sokáig nem hisztiztem. Szerintem azt sem tudtam, hogyan kell. Sose láttam, csak szépen megrágtam a rosszízű gondolataimat, és lenyeltem őket. Jól jött volna egy ember, aki vállon vereget, hogy néha szabad üvölteni, szabad mondani, hogy valami nem jó. Jobb kint, mint bent.
A lenyelt gondolatok feszítenek belül, erősen, kellemetlenül. Felemésztenek, tönkretesznek, megrágnak, kiköpnek, és higgyétek el, nem jó. Nem, egyáltalán nem pártolom, hogy hisztis nők legyetek, és tányérokat dobáljatok, csupán ne legyen lelkiismeret-furdalásotok, ha néha elszakad a cérna.
Az első igazi hisztimkor elcsodálkoztam magamon, és elmondhatatlanul megkönnyebbültem. Egy zsáknyi tégla fordult le a vállamról és a mellkasomról is. Kicsit talán bele is pirultam, hogy te jó ég. De nem dőlt össze a világ. Az emberek túllépnek ezen, és a saját kifakadásaikon is. Aztán megbeszélik, anélkül, hogy megszegnék a kommunikációs szabályokat. Beszélnek az érzésekről, nem támadva a másikat, és a rossz ízű gondolatok egyszercsak elfogynak.
A hiszti néha ronda, ugyanakkor üdítő. Jöjjön ki, aminek ki kell jönnie!