Egyéb kategória

Mi megennénk Kate Middleton táskáját is! Ezt legalábbis tuti!

Imádjuk Kate Middletont, illetve MINDENT, ami vele kapcsolatos. Nem csoda, hiszen a brit hercegnén minden jól áll, stílusát pedig szemmel tartjuk, mert van mit ellesni tőle, számtalanszor bizonyította már, hogy remek stílusérzékkel van megáldva.
vous - 2016.01.10.
Mi megennénk Kate Middleton táskáját is! Ezt legalábbis tuti!

Hiszen a brit hercegnén minden jól áll, még melltartó nélkül is elképesztően elegáns, és az a bizonyos piros ruha is nagy kedvencünk volt a tiarával, amit egy díszvacsorán viselt. Egyedül azonban csak egy ember létezik a világon, aki ténylegesen belecsöppenhet Katalin hercegné életébe, hasonmását ugyanis pont ezért fizetik, erről ő maga is mesélt a VOUS-nak.

Mi pedig annyira odavagyunk érte, hogy megennénk még a táskáját is, persze nem az igazit, hanem a tortát. Egy cukrász ugyanis annyira élethűen lemásolta, hogy csak úgy borzongunk! Komolyan el kellett gondolkodnom rajta, hogy ez süti vagy igazi táska!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.