Egyéb kategória

Szépen is lehet plasztikáztatni – De hogyan?

Minden ember életében eljön az a pont, amikor elkezd foglalkozni az idő múlásával. Szépen megöregedni ugyanis nem is olyan egyszerű. Egy belső hang és persze a két szemünk mindig lát magunkon valami olyat, amin változtatnánk. Csak egy-két szarkalábat tüntessünk el innen, egy-két ráncot onnan. Végül pedig máris új ember áll a tükör előtt.

vous - 2015.12.02.
Szépen is lehet plasztikáztatni – De hogyan?

Manapság egyre divatosabbak és elterjedtebbek a plasztikai műtétek, az idő múlását megállító beavatkozások. Ma már nem ciki beismerni, hogy plasztikai műtéten estünk át. Pláne, ha az olyan természetes, hogy mások szinte észre sem vennék. A karácsony közeledtével pedig mi sem kézenfekvőbb, mint spórolni egy kicsit és boldoggá tenni szerettünket azzal, amit igazán akar?! Az idő megállításával! A Budapesti Plasztikai Intézet sebészét, dr. Sobor Györgyöt kérdeztem a legújabb trendekről és műtétekről.

Fő a késleltetés

Megnyugtató gondolat, hogy nem érdemes a legelső szarkalábak megjelenésekor kés alá feküdni. Meg kell különböztetni a hagyományos plasztikai műtéteket a mai modern, esztétikai beavatkozásoktól. Utóbbival ugyanis késleltetni lehet a plasztikai műtétek szükségességét.

A kozmetikai vagy modern esztétikai beavatkozásoknak köszönhetően kevésbé ráncosodik, ereszkedik meg a bőr. Érdemes először ezeket a módszereket választani. A 40–50 közötti, öregedés megállításával küzdő hölgyeknek ajánlott a ráncfeltöltés, a botoxkezelés, a szemhéjplasztika, az arcplasztika, esetleg az FTC szálbehúzás vagy az arcfeltöltés saját zsírral.

A kezelés kiválasztását természetesen számos tényező, többek között a bőr állapota és az életkor is befolyásolja.

Ebéd alatti fiatalodás

A plasztikai és az esztétikai beavatkozásokat illetően nehéz lenne trendekről beszélni, hacsak azt nem nevezzük trendnek, hogy szinte ma már mindenki fiatalos és ápolt akar lenni. Dr. Sobor György elárulta, manapság nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett "lunch-time treatment" beavatkozások, amiket a nevéből sejthetően akár egy ebédszünet alatt is megcsináltathatnak a fiatalodni vágyók.

Hogy mi is ez pontosan? Természetesen a botox, ami a világ legegyszerűbb és leggyorsabb szépészeti beavatkozása. Emellett dobogón végez a hiarulonsavas ráncfeltöltés is. Ezek népszerűsége nem a véletlennek köszönhető, a beavatkozás gyorsasága mellett az sem utolsó szempont, hogy a kívánt vagy rossz esetben nem kívánt eredmény hamar elmúlik.

A nem kívánt nyomok

"Na, de mi van akkor, ha megmaradnak a hegek?" – gondolja magában a legtöbb ember, akinek valaha is megfordul a fejében a plasztikáztatás gondolata. Sobor doktor szerint ha megfelelően választunk, semennyire nem maradnak hegek. Emiatt is olyan népszerű a botox, a hialuronsav vagy az FTC szálbehúzás is, mivel az eredmény szinte azonnal látható, de nyomot nem hagy maga után. Ezzel szemben a plasztikai műtéteknél a hegek nagysága és azok gyógyulása számos egyéni tényezőtől is függhet.

Akik túlzásba vitték

Habár ma már a plasztikai műtétek nagy része olyannyira természetes hatású, hogy a nem hozzáértő szemeknek láthatatlanok a nyomok, mégis vannak, akik olyannyira túlzásba estek, hogy szinte letagadhatatlan, hogy a kés szépítette vagy épp csúnyította el őket.

Priscilla Presley

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Donatella Versace

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Goldie Hawn

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Mickey Rourke

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Akik viszont jól titkolják

Szerencsére vannak, akik nem esnek túlzásba és a jó ízlés határain belül maradnak. Több hollywoodi hírességről is felmerült, hogy plasztikáztat, azonban ők maguk sosem ismerték be. Egy biztos: a fiatalságuk szemmel látható!

Gwen Stefani

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Patrick Dempsey

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Blake Lively

Forrás:
AFP/Europress Fotóügynökség

Játsszatok minden nap Takács Nórával!

ADVENTI MEGLEPETÉSÖZÖN – December 2.Sziasztok Jónők!Mától, egészen Karácsonyig minden nap megleplek Titeket egy-egy…

Szerző: Hogyan legyek jó nő?2015. december 1.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?