A jó, illetve rossz szinkronokkal kapcsolatban mindig is megoszlottak a vélemények. Szerintem ezt a filmimádók tudják a legjobban. Engem például rettenetesen zavar, ha egy színésznek vagy színésznőnek a magyar hangja filmenként változik. Ugyanakkor az is kicsit zavaró, hogy Für Anikó a magyar hangja Cameron Diaznak és Sandra Bullocknak is. Mindkét színésznőt imádom, de az már zavar, hogy ugyanazon a hangon szólalnak meg. Mi lenne, ha egy filmben játszanának?

Arról a csalódottságról nem is beszélve, amikor hallottátok már a színészek eredeti hangját, de a magyar hang kicsit sem passzol hozzá. Ugye, ismerős? De mikor is indult be a szinkronizálás Magyarországon? Most visszarepítelek titeket az időben.

Az első filmszinkront Magyarországon az 1928-ban készült The Singing Fool című filmhez készítették, amit 1929. szeptember 20-án mutattak be hazánkban Az éneklő bolond címmel. Ez volt egyébként az első hangosfilm is Budapesten.

A magyar szinkronizálás 1935 novemberében indult, amikor a Magyar Film Iroda stúdiójában elkezdték az első magyar szinkron elkészítését. Az alkotók dramaturgnak Lakner Artúrt kérték fel, aki a Magyar Film Irodát alapította. Az ő feladata az volt, hogy a Négy és fél muskétás című film német szövegét magyarra fordítsa. Bár elmondása szerint nem nagyon volt oda a munkáért, amit meg is tudok érteni.

Forrás:

Flickr / Mads Bødker

A szinkronizálás első korszaka véget ért, miután a második világháború kitört és ezután néhány évig nem is lehetett hallani róla. Egészen 1948-ig, amikor a Mafilm műtermében néhány művész megpróbálkozott azzal, hogy magyarul szólaltassa meg a Hősök hajója című szovjet filmet.

1949-re már 12 filmet is szinkronizáltak, ekkor egy-egy film szinkronizálása akár 4 hónapig is eltartott. Maga a szöveg megírása pedig 1 hónapot vett igénybe. Mivel sokszor elírták, ezért a színészek keserves kínok között mondták fel azt, többször is használva az olyan nyelvpótló szavakat, mint az ööö. Csak megjegyzem, hogy azért ezt mi is használjuk elég sokszor. Képzelem, milyen zavarban lehettek.

Az 1950-es években megalakult az első igazi magyar filmstúdió, ami akkoriban profinak számított: a Pannónia Filmstúdió. 1951. július 1-jén pedig a Magyar Szinkronfilmgyártó Vállalat, de az igazi szinkronkészítés csak ezután indult be. A magyar szinkronban olyan nagy színészek működtek közre, mint Földessy Margit, Szabó Ottó, Sinkovits Imre, sőt a stúdiónak saját társulata is volt. A magyar szinkron világszínvonalú volt és olyan alkotások születtek, amik gyakran az alapfilmet is felülmúlták. Vagyis így őrizzük az emlékeinkben.

A magyar szinkron és az Annie Hall

Woody Allen december 1-jén ünnepli 80. születésnapját. A legendás rendező legendás filmje az Annie Hall, amelyet legendás (!) színészek szinkronizáltak. Nemrég azonban felkerült a netre a félrefordítások teljes listája. A legdurvább talán, hogy Nagyiknak fordították a Grammyt. Van mentség: eredetileg nem volt szövegkönyvük, hallás után jegyzetelték le a film szövegét. A baj inkább az, hogy azóta sem javították ki sem a szinkront, sem a feliratot helyessé.

Ha a félrefordításokon túljutunk, be kell látni, hogy az utóbbi években a színvonal jól hallhatóan csökkent. Miért? A Szinkronjunkie blog főszerkesztője, Mónos Balázs a magyar szikron megszállottja. Készségesen válaszolt néhány kérdésemre.

Szerinted miért tűnt el a világhírű magyar szinkron? Egyáltalán tényleg világhírű volt-e vagy csak mi gondoljuk azt?

A szinkronizálás, azaz az eredeti nyelvű filmekhez más nyelvű hangsáv készítése alapvetően csupán néhány országban terjedt el. Az általános megoldás: a felirat. Spanyolországtól az USA-ig szinte mindenhol ez a bevett szokás.

Szinkront olyan országokban használnak, ahol évtizedekkel ezelőtt (vagy akár most sem) nem volt jellemző a külföldi nyelvek ismerete, illetve olyan helyeken – lásd Magyarország –, ahol az előző rendszer kifejezetten ellenérdekelt volt az angol nyelv elterjedésében. A szinkront a mai napig gyakran alkalmazó országok listája azért impozáns, hiszen ebbe a klubba hazánk mellett beletartozik Németország, Olaszország és Japán is.

A magyar szinkron esetében világhírről talán abból a szempontból beszélhetünk, hogy az előző rendszer időszaka alatt a Szovjetunióhoz kapcsolódó országok között megismerték és elismerték azt a munkát, amit a szinkronizáló stábok végeztek. Ez főként annak volt köszönhető, hogy hazánkban már 80 éve nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, azaz – más országokkal ellentétben – nálunk szinkronszínészek helyett jól képzett színpadi színészek végzik ezt a munkát.

Sajnos arról, hogy Amerikától a Távol-Keletig mindenki a magyar szinkron nagyságát éltetné vagy legalább elismerné, nem beszélhetünk.

Szerinted mely színészek voltak vagy épp melyek jelenleg is a magyar szinkron kiemelkedő alakjai?

A legnagyobb szinkronosaink szinte minden esetben nagyívű színpadi színészek is voltak, e két lista általában jelentősen egyezik. Legendák, akik már nincsenek közöttünk: Végvári Tamás (Al Pacino magyar hangja), Helyey László (Gerard Dépardieu magyar hangja), Szakácsi Sándor (Kevin Costner, Richard Gere és Jeremy Irons magyar hangja), Kránitz Lajos (Jockey Ewing a Dallasból), Selmeczi Roland (Brad Pitt magyar hangja) és sajnos a listát sokáig folytathatnánk…

Forrás:

SplitShire

Akik manapság aktívak és kiemelkedő minőséget képviselnek: Fekete Ernő Tibor (Robert Downey Jr. és Christian Bale magyar hangja), Csőre Gábor (Adam Sandler magyar hangja), Rajkai Zoltán (Mark Ruffalo magyar hangja), Stohl András (Johnny Depp és Brad Pitt magyar hangja), Csernák János (Harrison Ford magyar hangja), Dörner György (Bruce Willis magyar hangja), Kovács Nóra (Emma Thompson, Michelle Pfeiffer és Cate Blanchett magyar hangja), Nagy-Németh Borbála (Penélope Cruz és Emily Blunt magyar hangja), Széles Tamás (Ben Affleck magyar hangja), Dunai Tamás (Robert Redford magyar hangja).

Tudsz olyan filmet mondani, aminek mondjuk különösen jó lett a szinkronja és olyat, amit inkább meg sem nézel szinkronizálva, mert olyan pocsék lett?

A magyar szinkron készítésekor bizony gyakran előfordul, hogy az eredeti felemás minőséget a pazar magyar szereplőgárda erőssé, akár kultikussá teszi. Ilyen filmek (a teljesség igénye nélkül): a Bud Spencer és Terrence Hill-filmek; a Nagy Feróval kultikussá vált Ford Fairlane kalandjai; a magyar változatban versbe foglalt Asterix és Obelix 2. – a Kleopátra küldetés.

Színvonalon aluli szinkronról ma csak ZS-kategóriás, kifejezetten televízióra készülő filmek esetében beszélhetünk.

Egyes csatornák a minimális energiát és pénzt sem fordítják a magyar változat elkészítésére, így azok a megfelelő technológiai háttér hiányában és az utcáról berángatott emberekkel készülnek – igazi színészek helyett. Az azóta már bezárt csatorna, az MGM szinkronjai készültek minimum ilyen kalandos körülmények között.

Ma azonban a leggyakoribb hibának inkább azt tartom, hogy több rendező nem a megszokott magyar hang párosításokat használja, hanem bizony a filmélmény kárára, kvázi saját magának újít. Szerintem ez színtiszta szinkrontrollkodás. Ez a jelenség sajnos olyan, mintha egyik reggel a nagymamám a nagypapám hangján kezdene el beszélni. Mint, ahogy a való életben sem fordulhat ez elő, a moziban vagy a tévében sem kellene ilyen megoldásokkal élni.