Frank Júlia nevét ismeri az ország, szakácskönyvei, nem túlzás, ha azt írom, mindenhol ott vannak. A nagymama hűtőjének tetején, az anyósnál, a kedvenc vendéglő polcán, de sehol se láttam még, hogy porosodott volna a könyve. Nekem is volt egy, őrizgettem sokáig, abból (is) tanultam főzni, meg a volt férjem nagymamájától persze, akinek szintén volt egy példánya. Csupa folt. Egyszer paradicsombefőzésnél fröcsögött rá a forró lé, máskor vajas kézzel lapoztuk.
Csokimázas gyerektenyér nyomát is őrzi. Belsejében rég befalt mikulások kisimítgatott fóliája. Gyerekrajz, pogácsa lisztje, porcukorszemek. Megálmodott, elkészített, fűszeres ebédek, jóízű órák emlékkönyve. Családi krónika.
Frank Júlia ma is főz, ma is ír. Energiái, derűje a telefonos interjú alatt is felvillanyozzák lelkemet. Pedig nem volt könnyű élete, és nem volt egyszerű az elindulás se a szakácsművészet területén.
Életéről, pályafutásáról beszélgettünk
„Törékeny kislány voltam, vékonyka, étvágytalan egészen kilencéves koromig. Nem volt könnyű dolga velem az édesanyámnak. Kilencévesen egy gyerektáborban megtámadta valami kórokozó a szervezetemet, ma se tudom, vírus vagy baktérium volt-e, de a lényeg, hogy nagyon súlyos ízületi és szívizomgyulladásom lett. Szteroidokkal kezeltek, hormonkészítményekkel, amelyek az életemet megmentették, de teljesen átírták a hormonháztartásomat. Kilencéves korom óta vagyok ‘gömbölyű’, és nincs az a diéta, ami ilyen esetben segíthetett volna vagy segítene.”
Fillérekből jót
„Annak örültünk, hogy meggyógyultam. Operaénekesnek, művészi pályára készültem, különleges alt hangom okán. Aztán az érettségi évében meghalt az édesanyám, és nem sokkal utána az édesapám is. Többé nem énekeltem. Még a rádiót is elzártam vagy 10 évig, ha általam ismert és tanult zenét adtak. Az öcsémmel kettesben maradtunk. Kemény korszak jött. Nem voltak rokonaink, talpon kellett maradnunk. Dolgozni kezdtem. Voltam én minden. Kezdetben eladó drogériában, kottaárus és adminisztrátor is, később szociológiát és esztétikát tanultam, tanári diplomát szereztem. És közben megtanultam főzni is. Fillérekből kellett kigazdálkodni a konyháravalót.
Emlékszem életem első fogására, amit Horváth Ilona szakácskönyvéből tanultam: kelkáposzta-főzelék. Akkora adagot főztem, hogy egy hétig ettük az öcsémmel. Szóval akkor tanultam meg a ‘kevés pénzből jót’ alapelvét, aztán sokkal később, a kicsi konyhában, kétlépésnyi helyen a nagy fogások elkészítését.
Megmutattam, hogy kilenc négyzetméteres konyhában is fel lehet dolgozni egy fél disznót. De ez már a szakácskönyv kihívásának volt köszönhető.
„Lediktáltam, működött”
„Már elmúltam harmincéves, amikor újra beteg lettem, és az ágyból a férjemnek diktáltam, mit hogyan csináljon. És az étel nagyon jól sikerült. Amikor jobban lettem és újra főzni kezdtem, a barátaim meg a férjem biztattak, jegyezzem fel a recepteket, mert az ételek nagyon jók. Így indult a gasztronómiai pályám. Másfél év alatt mindent megtanultam, amit csak lehetett, a hivatalos tankönyvekből meg a saját kreativitásom segítségével. Közben részt vettem sok szakácsversenyen, amiket rendre meg is nyertem. De hiába mentem egyik kiadótól a másikig, azt mondták, nincs szakácskönyvre szükség, mert Magyarországon MINDEN ASSZONY TUD FŐZNI.
Végül az akkori Mezőgazdasági Kiadó vezetője azt mondta, szakácskönyvvel ugyan nem tudnak mit kezdeni, de a sertés házi feldolgozása a profiljukba vág, ha esetleg arról írnék, azt ki tudnák adni.”
Kolbásztöltés minikonyhában
„Szavukon fogtam őket, és mivel hosszú időt hagytak a könyv elkészítésére (másfél évet), a férjemmel attól kezdve szinte minden hétvégét vidéken töltöttünk. Tájegységre osztottuk az országot, apró falvakba, eldugott településekre mentünk megnézni, hogyan zajlik a disznóvágás. Volt nálunk fényképezőgép, kempingszék, diktafon, jegyzetfüzet. Mindent dokumentáltunk. Meglepő volt, de mindenhol szívesen láttak minket, mindent megmutattak. Egy év után én, a tősgyökeres pesti lány 36-féle módját ismertem meg a disznó házi feldolgozásának. Leírtam, hogyan lehet akár egy fél sertést feldolgozni egy kis lakótelepi konyhában.
A Disznótorban című könyv megjelent. Bár a kiadó akkorra szinte el is felejtette, mivel bízott meg. A kiadást követő egy hét alatt ötvenezer példányban fogyott el a könyv, a következő három hónapban további 350 ezerben.
Kiderült, hogy mégis van igény szakácskönyvre.
Egy finom ebéd békét teremt
„Szerencsém volt? Nem tudom. Azt biztos, hogy akkor volt egy rés: az öregek már nem nagyon tüsténkedtek a konyhában, a fiataloknak meg nem volt kitől megtanulni főzni. Sokan a közüzemi konyhákon étkeztek, vagy kifőzdékben. Én azt mutattam meg, hogy az otthoni főzés az érték. Összetartó erő.
Egy finomra főzött ebéd békét teremt. Sokszor nem visz magával útravalóul mást az ember a gyerekkorából, csak a jó hangulatú vacsorák ízét, emlékét. És ezért érdemes megtanulni a fakanálforgatást.
Arról nem is beszélve, hogy a főzés az kreatív dolog. Alkotás, és ez örömet ad annak is, aki bajlódik egy-egy fogással. Azt hiszem, ez volt az én szerepem ebben az egészben, hogy ismét a megfelelő polcra emeltem az otthoni főzés tudományát.”
Fontos a kipróbált recept, a hitelesség
„Látom, hogy sokan írnak a főzésről. Egyre többen. Blogolnak is sokan, sokat. Nem minősítek senkit, hiszen a cél nyilván az, hogy minél több emberhez eljusson egy-egy jó recept, de azért úgy látom, sokszor ezek a receptek nem pontosak. Kipróbáltam találomra nem egyet, nem kettőt, és nem sikerült úgy, ahogy kellett volna.
Nagyon is van igény JÓ szakácskönyvre! Büszke vagyok arra, hogy csak olyat írok le, amit kipróbáltam, ami bevált, és az utolsó grammig hiteles mértéket adok. Részletes leírással. Miből mennyit, milyen hosszan. Soha nem felejtem el, hogy voltam én is kezdő, a félszavas utalások nem elegendőek, csak megzavarják vagy elbizonytalanítják azt, aki most próbálkozik. Elveszik a kedvét.
Soha nem felejtem el, hogy voltam én is kezdő, a félszavas utalások nem elegendőek, csak megzavarják, vagy elbizonytalanítják azt, aki most próbálkozik. Elveszik a kedvét.
Én arra törekedtem, hogy kedvet adjak, motivációt és egy biztos hátteret a receptekkel. Ahogy teltek az évek, én is változtattam persze egy-egy fogáson. Bővült az alapanyagok kínálata, más szempontok is szerepet kaptak. Például az egészséges táplálkozás. Ma az a célom, hogy olyan receptek jussanak el az olvasókhoz, amelyek ugyan sokkal egészségesebb alapanyagokat sorolnak fel, korszerű technológia segítségével készülnek az ételek, de megőrzik a hagyományos magyar konyha fantasztikus ízvilágát.”
