Egyéb kategória

Ezt mondjátok a pasitoknak, hogy szeresse a testét!

Tudom, gyakran úgy tűnik, hogy a férfiak zsigerből félistennek érzik magukat, de ez azért nem egészen így van, ők is ugyanúgy szenvednek saját testüktől, és ugyanúgy kínozza őket az ödvád és az önutálat.
vous - 2015.10.11.
Ezt mondjátok a pasitoknak, hogy szeresse a testét!

Sőt, a statisztikák szerint azon férfiak száma, akik elégedetlenek a testükkel, már-már eléri azon nők számát, akik szintén képesek belesüppedni az öngyűlöletbe. Csak míg a nők erről beszélnek, ők magukban szenvednek.

A férfiak leginkább a kilók száma, a jellegzetes sörhas miatt tudnak szomorkodni, de a túl vastag vagy túl vékony karok és lábak miatt is könnyen sodródnak búskomor hangulatba. Kényes pont még számukra a lapos, nem izomtól duzzadó mellkas is. Még mondja nekem valaki ezek után, hogy nincs hatása a testtudatra a médiának!

Segítsetek nekik, csajok!

Ne becsméreljétek a kinézetét, még csak cukkolásból sem, helyette inkább kérjétek meg, hogy kísérjen el benneteket futni, vagy szervezzetek tudatosan mozgékony programot: közös bringázást, túrázást, nagy sétákat. A közös edzés is jó ötlet, nem baj, ha nem fogy látványosan, pszichésen megteszi a hatását, ráadásul tudományosan bizonyított, hogy párosan sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni! A Még idén! kampány során erre biztattunk is benneteket – itt olvashattok bővebben a közös életmódváltásról.

Nem szerei a karjait? Dicsérjétek!

„Imádom, hogy átölelsz az erős kezeiddel!” Társítsatok pozitív dolgokat azokhoz a testrészekhez, amelyeket utál, így megtanul pozitívan tekinteni nemcsak arra az egy tesrészére, hanem az egész testére!

De ezenkívül is van pár mondat, amit jó, ha gyakran használtok:

  • Nagyon jól nézel ki!
  • Az tetszik rajtad, hogy….
  • Mindent szeretek rajtad!
  • Nincs okod aggodalomra, tetszel!
  • Ha van valami, amivel tudok segíteni, szólj!

Ne fukarkodjatok a bókokkal, nem csak nektek esnek jól!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.