Egyéb kategória

4 árulkodó jel, hogy még nem vagytok túl az exeteken

Szakítás után valamiért pár héten belül elhagyja az ember száját, hogy én már túl vagyok az exemen. Joe Navarro nemzetközileg elismert viselkedéselemző itt már a haját tépné, hogy mekkora eltérés van a mondandótok és a testbeszédetek között. De a barátok, ugye, csak bólogatnak, és okosan nem hisznek nektek. Helyette támogatnak, ahogyan tudnak.

vous - 2022.05.27.
4 árulkodó jel, hogy még nem vagytok túl az exeteken

Szakítás után eltart egy ideig, míg igazán túlteszitek magatokat a történteken, és sokan azt hiszik, pár héttel később, mikor már kialakul egy új életvitel, lezárták a dolgot, főleg, ha csak düh van bennük az ex iránt. Nos, van egy rossz hírem: az egyértelmű jele annak, hogy túl vagytok rajta, a közömbösség.

Ahol ő él, oda nem megyek

Persze, az rendben van, ha friss a dolog, és nem akartok összefutni vele, ezért kerülitek azt a helyet, ahol törzsvendég volt, megfordult, és él. Azonban még egy év után is megrögzötten kerülni a kedvenc helyeteket, mert ott csókolóztatok, nos, az nagyon nincsen rendben. Én egyébként is a kutyaharapást szőrével elvet vallom. Nyugalmi fázis után kell az összefutás, hogy mielőbb felkavaródjanak az érzések, és leülepedjenek ismét. Minden egyes ilyen után egyre kisebb hullámot vet bennetek majd a dolog.

Na, rámegyek az adatlapjára…

Egy ideig okés, de ha már hosszabb (ugye ez egyéni dolog) idő után is azzal az érzéssel nézegetitek az adatlapját, hogy miért nem együtt élitek át a dolgokat, akkor sanszos, hogy túl sok lezáratlan dolog van bennetek, amit mielőbb meg kell oldanotok, különben a következő kapcsolatotokba sem fogtok tudni egész emberként belépni. Az pedig azért csúnya dolog, mert nem fair a leendő párotokkal szemben. Az ideális az, ha úgy tudtok végiggörgetni az adatlapján, hogy nem éreztek semmit, esetleg azt tudjátok kívánni neki, hogy legyen boldog. Őszintén.

Sokat beszéltek róla

Vagy ócsároljátok, vagy magasztaljátok, még az új párkapcsolatban is. Egyik sem jó. Főleg, mert a párotoknak sem esik jól. Az előbbi rátok is rossz fényt vet, utóbbival belegázoltok a szerelmetek önértékelésébe, és önkéntelenül is leértékelitek őt. Az sem megoldás, ha a rossz tapasztalat miatt leírjátok az egész férfi/női nemet, mert általánosítotok, ami azt jelenti, burkoltan a párotokra is ráhúzzátok a sémás zacsit.

Húzzzátok a másik idejét

Forrás:
tumblr/moonlovesthedarkness

Azok, akik nem zárják le az előző kapcsolatukat elég jól, gyakran benne ragadnak egy olyan kapcsolatban, ahol csak túlélnek, és bár odavannak a másikért, nem tudnak továbblépni és elköteleződni. Ugye, ezt azért nem teszitek meg a másikkal? Ilyet nem SZABAD csinálni a másik emberrel!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.