Egyéb kategória

Ne nézz oda! Ne bámulj már! – A sérült emberek mágnesként vonzzák a szemet…

Tapintatlanság a bámulás, tapintatlanság a hangos sajnálkozás, és tapintatlanság az is, ha szándékosan nem nézünk oda. Pont oda: a sérülésre, a másság különös jegyeire. A sérült emberekre.

vous - 2015.08.30.
Ne nézz oda! Ne bámulj már! – A sérült emberek mágnesként vonzzák a szemet…

Akarva-akaratlanul is megbántjuk őket, holott lehetne mindezt természetes módon kezelni. Nem meghökkenni, és a gyereknek is jó példát mutatni egy-egy gesztussal, ahelyett hogy a sérült embert vérig sértjük agressziónkkal, sajnálkozásunkkal, vagy ami a legrosszabb: a közönnyel.

Dávid középsúlyos értelmi fogyatékos, akinek a mozgásfejlődése is akadályozott. Egy gyerekkori ismerős az édesanyja, aki a kisfiú születése után magára maradt. Az édesapa gyorsan távozott, a nagyszülők messze élnek, Dóri azok közé az anyukák közé tartozik, akik nulla–huszonnégyben édesanyák. Se éjjelük, se nappaluk. Néha, amikor már nagyon nagy volt a fáradtság, megkérte egy-egy ismerősét, néha engem is, hogy töltsek egy kis időt a kicsivel.

Forrás:
depositphotos

Sokat beszélgettünk Dórival az életükről, keveset panaszkodott. Inkább a kialvatlanság, a karikák a szeme alatt, a gyerek fejlődése volt a téma, és az, hogy sérült gyereke mellett nem jut ideje párkeresésre, aki akadna, az is gyorsan kihátrál a kapcsolatból. Még egy egészséges gyerek is lehet akadály, egy sérült pedig megmászhatatlan fal a férfiaknak… Arról azonban soha nem esett szó, mennyire kínos lehet a többi ember reakciója, amikor találkoznak Dáviddal. 

Azt hiszem, az évek alatt Dóri ezt megszokta, nekem azonban meghökkentő és torokszorító volt az élmény. És elfogadhatatlan…

Hároméves lehetett Dávid, amikor először vittem magammal. Három órára kaptam kölcsön a kisfiút, gondoltam, ennyi idő alatt Dóri alszik egyet, vesz egy nyugis kádfürdőt, és kilakkozza a lábkörmeit. Vagy olvas, vagy kiül a diófa alá, és élvezi a csendet.

Dávid még babakocsiban ült, vékonyka lábait lóbálta, artikulálatlanul huhogott, és csorgott a nyála. Engem nem zavart, én szerettem kusza kis torokhangjait, próbáltam kitalálni, mit is szeretne. Kihívás és kaland volt a vele töltött idő… eszembe se jutott, hogy takargatni kéne Dávid gesztusait, „nyáltalanítani”, vagy hogy mások a kicsi látványát esetleg riasztónak találják.

Toltam boldogan a gyereket, inkább csak attól féltem, ki ne csatolja magát, ne másszon ki, és a kifli, amit majszolt, ne akadjon a torkán. Boltba indultunk, de a közeli kisboltba a babakocsit nem lehetett betolni (máig nem tudom, miért nem). A biztonságos kocsit az üzlet előtt kellett hagyni, ami nem tetszett a gyereknek. Nekem sem, de azt majd később, mert maga az út is okozott meglepetéseket.

Sokáig fel sem figyeltem az emberek reakcióira, csak a sokadik zavart pillantás akadt fenn szűrőmön. Az a kicsit lapos pillantás, ahogy végigsúrolták a kicsi nyáltól maszatos manó-arcocskáját, pálcikalábait, és a gyors szempillarebbenés akadt fenn, amikor észlelték, rajtakapom őket a gyerek vizslatásán. A felnőttek jellemzően nem szóltak egy szót se, a velünk szembe jövő gyerekek azonban nem voltak ennyire gátlásosak:

Anya, miért remegett a fiú keze, láttad? Láttad, mekkora volt a cipője? Anya, az a kisfiú miért ilyen csúnya? Vagy: Anyu, a kisfiú beteg? Anyu, de undorító!!!

Egyetlen szülőnek se volt igazán megnyugtató válasza. Egyik sem állt meg mellettünk, senki sem nézett rám, és mondta a gyerekének, hogy figyelj, a kisfiú ilyen, kicsit más, mint te vagy. De gyere, beszélgessünk kicsit az anyukájával (az adott szituációban velem). Senki se mondta, hogy igen, láttam, kicsikém, láttam, hogy különleges… tudod, van az úgy, hogy néha betegen születnek az emberek, ettől mások lesznek… KÜLÖNLEGESEK, akik különleges bánásmódot igényelnek. Több odafigyelést, nagyobb bátorítást és támogatást. De te láttad, milyen gyönyörű a szeme?

A kedves, támogató és megnyugtató mondatok helyett jellemzően szó nélkül rángatták tovább a gyerekeket, vagy zavartan sziszegték feléjük: „Ne bámuld már! Gyere már!”, mintha valami furcsa, támadásra kész vadállat mellől kellett volna elrángatni a csemetét, akit még az is veszélybe sodorhat, ha pillantásával vagy kíváncsiságával illeti sérült gyerektársát.

Mire a bolthoz értünk Dáviddal, legalább öt sajnálkozó vagy sajnálkozó/agresszív szülői megnyilvánulással szembesültem. De akadt olyan felnőtt apuka is, aki így ripakodott a saját gyerekére: „Mindjárt seggbe rúglak, már az utca elején szóltam, hogy NE nézz oda!”

Mit tagadjam, görcsben állt a gyomrom, mire a bolthoz értünk, de már nem akartam dolgunk végezetlen visszafordulni. És ki kellett szedni a kicsit a babakocsiból. Dávid tudott már járni, de vékonyka kis lábain csak csetlett-botlott, nem volt jó az egyensúlya.

Ropilábú, dülöngélő kis tengerész volt, akinek dőlt a nyál a szájából, csapkodott a mancsaival, és néha felvijjogott. Végig fogtam a kezét, de amikor a tejes pultban matattam túró rudi után, kitépte a markomból csöpp pracliját, és eltűnt az egyik sorban.

Mire utolértem, lerámolta a kekszeket, és az egyik bolti eladó már dühtől torz arccal közeledett felé. Kiabált velünk, azt hittem, tán meg is üti a gyereket. Felkaptam, ölbe vettem Dávidot, és csak akkor esett le, mit is üvöltött ránk az eladó, amikor fizetés után már az utcán voltam:

„Miért nem adtál pórázt arra a majomra?”

Máig szégyellem, hogy akkor nem mentem vissza. Hogy akkor még nem voltam elég bátor, és nem vettem fel a kesztyűt, hogy gyáván hallgattam, elmenekültem. Máig szégyellem, hogy fiatalságom és döbbenetem okán még én szégyelltem akkor magam.

Ma már visszamennék. Sőt, el se szaladnék, és lennének szavaim, lennének érveim, amikkel meggyőznék másokat, hogy undor, gyűlölet és közöny helyett gyakoroljanak inkább emberi gesztusokat.

A pórázt meg felejtsék el örökre.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
Otthon
Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
vous - 2024.06.29.
Itt a nyár, a hőség, mégsem szeretnénk egész nap a klímát használni. Jó ötletnek tűnik kinyitni az ablakot és szinte tárva-nyitva hagyni a lakást, házat, de ez sem mindig megoldás. A privátszféra sem utolsó szempont ugyanis. Szerencsére csökkenthetjük úgy is a lakás hőmérsékletét, hogy nem kell folyamatosan klímázni, és a magánéletünket is megvédhetjük a kíváncsi szemektől.