Biztosan ti is találkoztatok már azzal a jelenséggel, amikor az utcán sétáltok vagy felszálltok egy tömegközlekedési eszközre, és egyszerűen bámulnak az emberek, bámulnak és bámulnak titeket, mintha nem láttak volna még fehér embert. 

Remélem, nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, miszerint bizonyos helyzetekben kitör a frász attól, ha néznek. Egyszerűen csak mert nem esik jól, mert túl intim dolog, mert úgy érzem, mintha a vesémbe látnának. Íme pár klasszikus helyzet!

Tapintatlanság a bámulás, tapintatlanság a hangos sajnálkozás, és tapintatlanság az is, ha szándékosan nem nézünk oda. Pont oda: a sérülésre, a másság különös jegyeire. A sérült emberekre.