Valamiért él az a tévhit, hogy a szerelmespárok két felének nagyon hasonlónak kell lennie. Pedig ez nem mindig van így. Egyperces arról, mikor két különböző világ talál egymásra.
Mindig mosolyognom kell, amikor reggel felkelünk, és csipás szemmel odateszem főni a kávét. Én kávézom csak, enélkül nem indulhat el a reggel. Te mindig kinevetsz, úgy hívsz, hogy kávémoly, és amikor te csinálod a kávémat, akkor úgy teszed elém, hogy tessék, itt a kávéd, cukor nélkül, intravénásan. És játékosan megszúrod a mutatóujjammal a felkarom.
Te nem kávézol. Felmegy tőle a pulzusod, soha nem is kávéztál. Mégis mevan a közös rituálénk: én kávézom, te kitöltöd a saját kávécsészédbe a narancslevedet, és úgy teszünk, mintha mindketten kávéznánk.
Emiatt kelek mosolyogva minden reggel, attól a boldog tudattól, hogy ez a reggeli jelenet jellemzi az egész kapcsolatunkat. Ettől működünk.
Két külön világ vagyunk. Amiben csak lehet, különbözünk. Én bújós vagyok, te nem. Én végtelenül romantikus vagyok, te realista. Imádom a rockot, te komolyzenét hallgatsz. Én azt mondom, éljünk itthon, te külföldre mennél. Én éjjel létezem igazán, te nappal. Ha én át mondok, te bét.
Emlékszem, egyszer elszontyolodva rakosgattam veled az ezerdarabos kirakót. Holtbiztos voltam benne, hogy mi nem maradunk sokáig együtt, és már előre sirattam magunkat. Te magadhoz húztál, elém tettél két kirakót, az egyiken az ég egy darabkája volt, a másikon a földé. Pont egymásba illettek, ráismertem a képről, épp ott találkozott az ég a földdel. Látod, mondtad, az vagy te, ez meg én. Te vagy a föld, én meg az ég.
Különbözőek vagyunk, de vannak közös pontjaink, mutattál a nyúlványokra, amelyek miatt összeillik a kettő. A mi dolgunk, hogy ezeket a nyúlványokat kialakítsuk.
Ezért van az, hogy az alkonyok a mi időnk, akkor vagyunk a legtöbbet együtt. És ezért van, hogy addig beszélünk, míg az ából és a béből cé nem lesz. Vannak közös számaink, valahol a rock és a komolyzene között, és most itthon vagyunk, de egy időre élhetünk valahol külhonban is.
És ezért iszod reggelente velem a narancskávédat. Ezért mosolygok még a legfáradtabb reggeleken is.
Mi az az egyperces?
Fiktív történetek, amelyeknek van valóságalapja. Magamba szívom őket az utcán, a villamoson, a tanítási gyakorlaton, a szerkesztőségben, Budapesten és vidéken. Majd átdolgozom és elmesélem, hogy elgondolkodjatok, elgondolkodjunk, sírjunk, nevessünk.
Az összes #egyperces írásomat itt találjátok.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
