Életünk során többször kerülünk döntéshelyzetbe. Ezek útelágazások, amelyek meghatározzák a sorsunk alakulását. Minden embernek van egy saját rezgése, és ha két rezgés találkozik, szinkronicitás jön létre. Vagyis a külső események és a belső állapotunk között egy mély kapcsolat jön létre. Tulajdonképpen minden szinkronisztikus esemény egy válaszreakció a belső folyamatainkra. Például amikor a tarothoz, symbolon-kártyához fordulunk válaszért, akkor is a kihúzott kártya a tudatalattinkban rejlő problémáinkra rezonál. Csakúgy, mint a párkapcsolatunk, a munkahelyünk, a barátaink, az anyagi helyzetünk vagy a betegségünk.

Az univerzum jelzőtáblái

Egyre többen figyelnek oda a jelekre, vagy éppen kapják visszajelzésként, hogy „Nem veszed a jeleket”! Ha el akarsz költözni, és amikor ez a gondolat elég erősen benned van, egyszer csak megjelenik egy Facebook-üzenet, ahol éppen albérlet kiadó, vagy az utcán összefutsz egy ismerőssel, aki épp megemlíti, hogy… Ismerős véletlenek, ugye? Működik a szinkronicitás. És mi van akkor, amikor nem jön Facebook-üzenet és nem jön velünk szembe senki, hogy hahó, itt a lakás, kiadó és én mégis költözni akarok? Vagy szeretnék egy párkapcsolatot, de senki normális nem jön. Ilyenkor nincs szinkronicitás?

Dehogynem, csakhogy ez az, amit a legkevésbé akarunk észrevenni, befogadni, mert nem akarunk mélyebbre tekinteni. 

A véletlenszerű események létrejöttét befolyásolja a gondolkodásunk, a hitrendszerünk. Az univerzum jelzőtáblái ezeket a belső folyamatainkat tükrözik vissza. Ha nem vagyunk önmagunkkal szinkronban, annak is van tehát egy rezgése, amire „véletlen” – ezt valahogy ilyenkor sosem mondjuk, azt inkább, hogy nem tehetek róla, vagy biztosan büntet a sors – kapjuk az eseményeket.

Forrás:

iStock

Aki jelen tud lenni az életében, azt tulajdonképpen szinkronban van. Az összes terápiás folyamat erre a szinkronicitásra épül. Minél tudatosabbak vagyunk abban, amiben benne vagyunk, egyre kevesebb lesz a véletlenre való rácsodálkozás. Egyre inkább azt érezzük, hogy szinkronban vagyunk önmagunkkal, és jó úton haladunk. Ekkor már nem lepődünk meg, mert a helyébe jön egy erős érzés, ez pedig a „tudom” érzése.

Merem azt állítani, hogy egy asztrológus, amikor prognózist készít egy adott embernek, akkor bizonyos egybeeséseket keres, ahol a szinkronicitás megtörténhet. Azt keresi, amikor az ügyfélhez hasonló rezgések jelen vannak, találkozhatnak az aktuális hatásokkal, amik jelen vannak vagy lesznek. Az, hogy valóban létrejön-e a „találkozás” (a két rezgés), csak valószínűsíteni lehet, főleg, ha minél több jel utal erre, de azt, hogy ez milyen konkrét eseményben, jelenségben nyilvánul meg, már nem. Azt, hogy mi okból pedig végképp nem, mivel a szinkronicitás nem oksági dolog.

Tudni kell ehhez azt is – vagy talán elfogadni –, hogy csak olyat tudunk „véletlen” bevonzani, ami a sajátunkéval éppen rezonál. Tehát szinkronban van. Ez lehet egy találkozás, egy telefonhívás, egy felmerült érzés, gondolat, egy hirtelen jött láz stb. Minden mindennel összefügg, a tudattalanunk legmélyebb szintjéig. A leggyakoribb szinkronicitás-élményekre – C. C. Jung megfigyelései szerint – akkor szoktunk szert tenni, amikor a tranzit Szaturnusz és az Uránusz érintett a saját születési képletünkben. A saját tapasztalataimból ezt meg tudom erősíteni.

Sok megdöbbentő történetet mesélnek el nekem az ügyfeleim, barátaim, és nem egyszer kezdik úgy, hogy „tudom, te ezen már meg sem lepődsz, de azért elmondom…”. És valóban, miért is kéne meglepődnünk? Persze én is rá szoktam csodálkozni dolgokra, és ilyenkor nekem is az orrom alá szokták dörgölni, hogy most min csodálkozol, hiszen tudod, ez nem varázslás, „csak” fogtad a rezgéseket. Mindannyian fogjuk, minden pillanatban és közben éljük a sorsunkat. Persze, értem én, hogy néha könnyebb a dolgokat a véletlenekre fogni, és feltenni a kérdéseket, „de miért?”, mintsem szembenézni bizonyos törvényszerűségekkel.