Egyéb kategória

Ételek, melyeket a véletlennek köszönhetünk

Vehetnénk rögtön a tejet, de mégsem, hiszen a tej megkóstolása és az étrendbe való beillesztése megfigyelés útján történt. Anyatej, állatok teje – jó lehet az a felnőtteknek is. Akad azonban jó pár olyan étel, melyet csak és kizárólag egy fura véletlennek köszönhetünk. Jöjjenek tehát ezek, vagyis a „véletlen ételek” történetei!
vous - 2015.08.03.
Ételek, melyeket a véletlennek köszönhetünk

Jégkrém

Gondoltátok volna, hogy a jeges finomságot egy 11 éves kisfiúnak köszönhetjük? Frank Epperson 1905-ben egy este italporból szeretett volna üdítőt készíteni magának a teraszon. Azonban megunta, vagy valami fontosabb dolga akadt az üdítőkészítésnél, így otthagyta az italt, és benne a keverőpálcát. Mire másnap reggel kiment, a folyadék megfagyott, Frank pedig rájött, hogy ha a pohárkát a meleg víz alá tartja, a pálcánál fogva ki tudja húzni a jégtömböt és elnyalni, mint egy fagyit. Felfedezését 17 évvel később tárta a nyilvánosság elé, ami hatalmas sikert aratott, ezért „Epsicle Ice Pop” néven szabadalmaztatta, majd később gyerekei nyomására Popsicle-nek nevezte át. 

Chips

A fincsi rágcsát egy dühös embernek köszönhetjük. 1853-ban, egy Saratoga Springs-i étteremben egy vendég kiakadt, mert szerinte a szakács, George Crumot túl vastag és szottyos sült krumplit szolgált fel neki. A kelletlen vendég állítólag sorra küldte vissza az ételeket, mert semmi nem volt neki megfelelő. George-nak azonban elege lett, ezért hajszálvékonyra szelte fel a burgonyát, majd keményre sütötte és rengeteg sót szórt rá. Na, ezért az ételért már teljesen odavolt a vendég. A Saratoga Chips ezért rákerült az étlapra, később – sikere miatt – más éttermek is átvették, végül pedig a tömeggyártása is megkezdődött.

Corn Flakes

Forrás:
iStock

1898-ban WK Kellogg és testvére, dr. John Harvey Kellogg egy balesetnek köszönhetően előállították a kukoricapelyhet, miután megkíséreltek granolát (egészséges müzli) készíteni otthon. Miután rájöttek, hogy ez is finom, kicsit még kísérleteztek, hogy tökéletesítsék a találmányt, majd szabadalmaztatták a közkedvelt reggelit.

Sajt

A sajtot az egyik elképzelés szerint egy közel-keleti nomád fedezte fel, aki egy kis tejet tett el magának a nyeregtáskájába. Mikor elővette, azt látta, hogy a folyadékban szilárd darabok úszkálnak. Szerencsénkre megkóstolta az egyiket, és azt tapasztalta, hogy nagyon finom. De hogy lett a tejből sajt? A táskája állati gyomorból készült, ami ezért tartalmazta a rennin nevű enzimet, amely aludttejre és savóra választotta el a tejet. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Műanyag ablakok: az otthonok új elemei
Otthon
Műanyag ablakok: az otthonok új elemei
vous - 2026.09.10.
A lakásfelújítás során számos döntést kell meghozni, amik alapvetően határozzák meg a lakótér stílusát és kényelmét. Az egyik legfontosabb választás, amivel sokan szembesülnek, az ablakok típusa – ezek biztosítják otthonod fényellátását, szellőzését és hőszigetelését. Az utóbbi időszakban a műanyag ablakok népszerűsége robbanásszerűen megnőtt. Nem csoda, hiszen ezek egyszerre kínálnak esztétikumot és praktikumot, legyen az anyaghasználat vagy a karbantartás egyszerűsége.