Hanga gyógytornászként dolgozik, a pécsi lány tanulni jött Budapestre. Gyerekkora óta sportolt – nem is akármilyen eredménnyel –, ám egy csúnya sérülés miatt le kellett mondania a komolyabb edzésről. De megtanulta, hogy a jó teljesítmény érdekében hogyan kell koncentrálni a feladatra és csakis arra, hogyan kell mindent kizárni a külvilágból, hogyan kell összpontosítani. Minderre pedig egy ejtőernyősnek elég nagy szüksége van. Nyilván sejtitek, miért.

„Az édesapám is ejtőernyőzik, tulajdonképpen a reptéren nőttem fel” – meséli Hanga. „20 évesen vele ugrottam az első tandememet, amit még követett egy pár addig a pontig, amikor kijelentettem, hogy én egyedül is akarok ejtőernyőzni. Na, erről hallani sem akart. Addigra már kiválasztottam az oktatómat is – aki azóta a párom lett –, erre az édesapám megtiltotta neki, hogy tanítson. Igazából megértem az aggodalmát, hiszen akkoriban elég szétszórt voltam, itt viszont elengedhetetlen a pontosság.”
Hanga végül meggyőzte az édesapját, így az ejtőernyős képesítések, a vizsgák és engedélyek megszerzése után hamarosan már egyedül ugrott ki a gépből – 4000 méter magasságból. Azt mondja, kerüli a veszélyes dolgokat, félni nem szeret, de az adrenalint imádja.

Valójában nem olyan veszélyes dolog az ejtőernyőzés, mint azt az emberek gondolják. Meghalni nem lehet, megsérülni talán, de azt is csak akkor, ha nem figyel oda az ember, ha hibázik.

Ha valaki tiszteli a fizikát, ha odafigyel, annak egy bokaficamnál nagyobb sérülése nem lehet, de az egy lépcsőn is könnyen megtörténhet.

„Az ugrás maga egy többlépcsős rituálé, amikor az ember csak arra koncentrál, hogy minden a legnagyobb rendben, szabályszerűen történjen meg onnan kezdve, hogy felöltözöl, felveszed a felszerelésedet, elgyakorlod az ugrást. Amikor mész fel a géppel egyre magasabbra, úgy kezdesz egyre inkább izgulni. Amikor kiugrasz, utána mindez elmúlik, csak a zuhanás van. Minden felgyorsul, mindenre nagyon hirtelen kell reagálni. Minden dübörög, egyszerre megy be a levegő az orrodon, a szádon és a füleden is. Aztán, mikor kinyitod az ernyőt, hirtelen nagy csönd lesz, hatalmas nyugalom, csak élvezed a gyönyörű táj látványát.”

De valójában azért a néhány másodperces szabadesésért mész fel újra és újra, amikor 200 km/óra sebességgel zuhansz egy-másfél percig.

Hanga azt mondta, volt olyan nap, amikor tizenegyszer ugrott egymás után, de általában ötnél többször nem szokott felmenni. Magát pedig annak ellenére sem tartja csodabogárnak, hogy az ejtőernyősök zöme, nagyjából 85 százaléka férfi. Arra pedig, hogy kit vonz ez a számomra még mindig merésznek tűnő sportág, nincs sztereotípia, nincs korhatár. Vannak idősebbek és fiatalabbak is és van közöttük többgyerekes anyuka is. Egy közös azért van bennük, szeretik a biztonságos dolgokat, az ejtőernyőzést pedig nem a veszélyért, hanem magáért az élményért csinálják.