Test
A rovat támogatója a JYSK.

4 étel, amelyről nem tudtátok, hogy grillezve is isteniek

Egy nyári estén nincs jobb program, mint egy laza kerti parti a barátokkal! De mi legyen a menü? Most mutatok nektek néhány olyan ételt, amiről biztosan nem gondoltátok, hogy grillezve is ilyen finomak, ráadásul nagyon egyszerű őket elkészíteni!
vous - 2015.07.13.
4 étel, amelyről nem tudtátok, hogy grillezve is isteniek

Avokádó

Itt egy újabb ok, amiért imádjuk az avokádót! Vágjátok félbe, vegyétek ki a magját, majd mélyítsétek jobban a mag helyét. Kenjétek meg a húsát olívaolajjal és egy kis citromlével, majd a megkent felével lefelé helyezzétek rá a grillre addig, amíg a grillcsíkok láthatóak nem lesznek rajta. Sózzátok, borsozzátok, végül keverjetek össze apróra vágott zöldségeket, morzsolt fetát és salsaszószt, amit a kivájt lyukba helyeztek. Isteni finom lesz!

Barack

Vágjátok félbe a barackot, és vegyétek ki belőle a magot. Kenjétek meg balzsamecettel és mézzel vagy juharsziruppal. A tetejére tehettek egy-egy gombóc fagyit is. Ez az édes és füstös nyári desszert olyan lesz, mint egy könnyed nyári álom.

Görögdinnye

Dobd fel a salátát néhány falat pikáns és füstös görögdinnyével! A dinnyeszeleteket kenjétek meg balzsamecettel és olívaolajjal, mielőtt a sistergő grillre teszitek őket, és hagyjátok rajta őket pár percig, amíg a grilljelek láthatóak nem lesznek.

Banán

Ezek a kis banánhajók olvadt finomsággal vannak töltve. Vegyetek egy hámozatlan banánt és vágjátok félbe a húsát hosszába! Ez után töltsétek meg mályvacukorral, mogyoróvajjal és csokoládéval. Csomagoljátok fóliába, és süssétek kb. 10 percig, amíg a héja megfeketedik. Imádni fogjátok!
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.