Eszembe jutott, hogy még el sem meséltem, hogyan lettem Flórababa. Pedig érdekes sztori. Az, hogy már a születésem előtt rólam beszélt az egész család, természetes. De a fene se gondolta, hogy ilyen nagy port kavarok a nevem kapcsán. Anya ilyenkor mérges volt, a nagyi megsértődött, apa letojta, én meg csak kuncogtam. Figyeljetek csak!
A szüleim sokáig nem tudták, amit én, hogy kisfiú leszek-e vagy kislány. Ha jól emlékszem, a lánynevek közül szóba került a Luca és a Dalma is. Mindkettőt anya javasolta, hát vegyes fogadtatást kapott a családtól és anya is érezte, hogy egyik sem az igazi. A fiúnevekkel még jobban bénáztak. A szüleimnek semmi nem tetszett. Az egyik nagyi kínjában bedobta a Patrikot, de anya gyorsan leszavazta, nagyi erre megharagudott.
Mázlijuk, hogy nem fiú lettem!
Anya vett valami könyvet is és hangosan olvasgatta belőle a neveket apának, aki mindig lerázta valamilyen indokkal, hogy "ráérünk még" vagy "előbb derüljön ki a neme". Csak semmi felesleges meló, ugye, apuci?!
Erre anya mérgében kitalálta, hogy ahol kinyílik a könyv, az lesz a nevem és kész. Ajaj, picit megijedtem, de később kiderült, hogy szerencsére nem gondolta komolyan.
Aztán egyszer nem bujkáltam el annyira anya pocakjában, mint korábban, így végre nekik is leesett a doktor bácsinál, hogy lányuk lesz. És akkor anyának beugrott a Flóra. Szupeeer. Nekem is tetszett, apa is gyorsan rábólintott, legalább ezzel se piszkálták többet. A kis családom viszont nem így gondolta. Anya még pityergett is, de mesélje el ezt inkább ő, engem vár a szopi. 🙂
Anya verziója
A névválasztás szerintem körülbelül olyan meló, mint megszervezni egy esküvőt. A menyasszonyon kívül senkit nem izgat igazán, de persze mindenki beleszól. Így nem meglepő, hogy apa is félvállról rábólintott mindenre. Luca? Jó. Dalma? Oké. Flóra? Legyen! Csak ne b@sztassam már. Egy dolgot kérdezett mindig: hogy ejtik majd ki külföldön? Igen, ez tényleg nem mindegy, hiszen minden szülő elképzeli, hogy a gyermeke egy menő egyetemen, mondjuk a Sorbonne-on diplomázik…
Ez a flegma hozzáállás akkor is rosszulesett, hiszen milyen fontos dolog ez, kihathat az egész életére. Így hívja majd mindenki és neki is szeretnie kell! No, és az sem mindegy, hogy passzol-e a vezetéknevéhez. Magas hangrendű a családnév? Akkor a keresztnév nem lehet az, mert bénán hangzik. Lehet, kicsit túlzásba estem? 🙂
Ami biztos volt, hogy dupla utónévvel nem akartuk megszívatni, szerintem tök felesleges, csak macera kiírni. (Csak így zárójelben: helyette két vezetékneve lett.) Jópofa lesz, amikor egy szintén dupla vezetéknevű srác majd el akarja venni feleségül… De hát ez még nem most lesz. Egyébként pedig ez már legyen az ő gondja.
Hol is tartottam? Ja, igen. Flóra. Az úgy volt, hogy néztem egyik szombat reggel Babart a tévében, ahol az egyik kiselefántot Flórának hívják. És azt éreztem, ez az! Még jó, hogy nem a Lady Retexisz tetszett meg!
A férjem rábólintott, miután meggyőztem, nyugodjon meg, Párizsban majd Flóhhhr-nak hívják őt. Én pedig elégedetten közöltem a családdal a hírt: Flóra lesz.
Hogy reagáltak? Így:
Én teljesen padlót fogtam! Hogy lehet ilyen a családom?! Miért kell ebbe is beleszólni?! Hogy lehet ilyet mondani egy kismamának?! Miért nem lehet csak örülni és biztatni? Vagy mondják el a véleményüket, de kedvesen, szépen! Az a legdurvább, hogy nem is érezték, mindez rosszulesik, sőt, még én voltam az engedetlen unoka, aki megint nem fogadott szót. (Legutóbb az esküvőmön voltam ilyen "rossz unoka", amikor nem abroncsos, 1 kilométer hosszú fátylas és kesztyűs ruhában mentem férjhez a 35 fokban.)
Elfordultam. A férjem látta, hogy szakad a cérna és benyomott egy poént, miközben a dédi még mindig azt hajtogatta, hogy ez egy szappan. Szappan. SZAPPAN. "Mama, legalább könnyebben megjegyzi!" Nem először mentette meg a szituációt, köszönöm neki!
Azóta mindenki lenyugodott, Flórát a nevével együtt imádják, és persze a nagyi az, aki a legtöbb becenevet ragasztotta az unokájára: Fló, Florenszítá, Flóri, Flórika. (Csendben megsúgom: az utóbbi kettőt nem bírom elviselni, de már nem is szólok…)
Nekem pedig Flórababa marad – szerintem még 18 évesen is!
