A máj az egyik legfontosabb belső szervünk, fontos szerepet játszik többek között az anyagcsere-folyamatokban és a méregtelenítésben. Emellett termel és tárol is olyan vegyületeket, amik fontosak a szervezetünk egészséges működéséhez. Előfordulhat, hogy a genetika vagy az életmódunk miatt nem működik megfelelően ez a szervünk – ezek lehetnek a jelei, hogy a májunk rossz állapotban van.
A stressz forrása lehet a munkahelyünk, az iskolánk – de említhetjük a közlekedést, a folyamatos városi zajt is, a sor szinte végtelen. Ha egy bizonyos szint alatt marad, motivációs erőt is jelenthet, viszont ha túlzott mértékű, annak komolyabb, egészségügyi következményei is lehetnek. Milyen jeleket ad a szervezetünk, ha baj van?
Nehéz diagnosztizálni (hiszen még dr. House is gyakran melléfogott vele), jelen tudásunk szerint gyógyíthatatlan és a kutatók egyelőre még azt sem tudják pontosan, hogy mi okozza – ez az autoimmun betegség a lupusz, amelynek érdemes megismerni a tüneteit. Ha úgy érezzük, hogy valami nincs rendben nálunk, minden esetben érdemes szakemberhez fordulni és teljes kivizsgálást kérni.
Az egyik legalattomosabb betegség, ami időben felfedezve jól gyógyítható – de olyan nehéz észrevenni a kezdeti jeleket. A fáradtság, a fogyás, a bőrelváltozások annyi minden mástól is kialakulhatnak – sajnos néha daganattól is.
A depresszióról, szorongásról, bipoláris zavarról és társaikról rengeteget hallani a médiában – pedig nem csak ezek azok a mentális zavarok, amelyek megkeseríthetik az ember mindennapját. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) legalább annyira megnehezítheti az életet, mint a depresszió, mégis nagyon keveset foglalkozunk vele. Lehet, hogy ti is ettől szenvedtek, csak nem tudtok róla – segítünk néhány árulkodó tünet felsorolásával, hogy beazonosíthassátok, ha valami hasonlóra gyanakodtok.
Szerencsére egyre kevésbé tartja magát az, hogy pszichológushoz csak az őrültek járnak, ennek ellenére még mindig elég sok tabu övezi a témát. Pedig segítséget kérni egyáltalán nem ciki, sőt: bizonyos esetekben akár életmentő is lehet. Fontos, hogy minél előbb felismerjétek a jeleket. Ebben segítünk nektek most!
Ha hipochonderek vagytok, akkor inkább ne is olvassatok tovább. Vannak ugyanis olyan gyakori tünetek, amik akár súlyos betegségekre, rákra is utalhatnak.
Mostanában ismét egyre többet hallani arról, hogy fertőző agyhártyagyulladással szállítanak betegeket kórházba Magyarországon. De mit is jelent ez pontosan? Mik a betegség tünetei felnőttkorban?