Egyéb kategória

A rák 7 korai jele, amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak

Az egyik legalattomosabb betegség, ami időben felfedezve jól gyógyítható – de olyan nehéz észrevenni a kezdeti jeleket. A fáradtság, a fogyás, a bőrelváltozások annyi minden mástól is kialakulhatnak – sajnos néha daganattól is.

vous - 2018.06.10.
A rák 7 korai jele, amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak

Bőrproblémák

Anyajegyeinket folyamatosan figyelnünk kell, főleg azoknak, akik sokkal büszkélkedhetnek. Ha a forma, a szín, a méret változik, vagy megsérült az anyajegy, menjünk bőrgyógyászhoz! Óvjuk magunkat a leégéstől, nagymértékben fokozza a bőrrák kialakulásának esélyét. Kerüljük a szoláriumot, ha barnára szeretnénk sülni, megfelelő napvédő krémmel feküdjünk ki napozni, és ekkor is kerüljük a déli órákat!

Ha folyamatosan piros valahol a bőrünk, ég, viszket, irritált, akkor ezzel is érdemes orvoshoz fordulni, főleg, ha a mell területe érintett. Tapogassuk ki a nyirokcsomóinkat is, ha tartósan megnagyobbodtak, az a rák jele is lehet. Még a viszketés is gyanús lehet: a méhnyakrákban szenvedő nőknek viszkethet a hüvelye, az agydaganat pedig az orrban okozhat viszkető tüneteket.

Fáradtság

Anyaként, dolgozó nőként szinte természetesnek vesszük, hogy állandóan fáradtak vagyunk. Ez egy értelemben normális is, de az állandó álmosság, bágyadtság, fáradékonyság annak jele is lehet, hogy szervezetünk harcol a leukémiával. Ha tartósan úgy érezzük, semmihez sincs erőnk, és ezen az alvás, pihenés sem segít, sportoláskor, futáskor hamar kifulladunk, nehezen vesszük a levegőt, akkor irány az orvos.

Folyamatos köhögés 

Dohányosok állandó kísérője, de sajnos a tüdőráké is lehet. Ha gyakran kapunk el felső légúti betegségeket, állandó száraz köhögés gyötör, vagy vért köhögünk, akkor azonnal forduljunk szakemberhez. Első lépésként szokjunk le a dohányzásról minél hamarabb, és vizsgáltassuk ki magunkat allergiára is!

Hasfájás, megváltozott emésztés

A hasban olyan sok szerv van, hogy számtalan tünet figyelmeztethet. A petefészekben, méhben elhelyezkedő daganatok fájdalmat, diszkomfortérzést okozhatnak a hasban, no meg rendszertelen menstruációs vérzést, a bél érintettsége is fájdalmakkal jár, de ott van a máj is, no meg a húgyhólyag. A gyomorrák és a nyelőcsőrák hasonló fájdalmakat okoz, mint a reflux vagy a felfúvódás, a béldaganatra a fájdalom mellett a széklet megváltozása is figyelmeztethet.

Olvassátok tovább a cikket a Ridikül oldalán!

Forrás:
unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.