Előttem van észak, hátam mögött dél... igen ám, de ha nem jó irányban állunk, akkor ez nem igaz. Tehát ahhoz, hogy be tudjuk tájolni magunkat, a legfontosabb, hogy meghatározzuk az égtájakat. Na, de mi van akkor, amikor nincs nálunk az okostelefonunk a tuti applikációkkal, vagy még csak iránytű sem? Akkor jönnek azok az „ősrégi” módszerek, amikkel anno a nagy felfedezők is tájékozódtak.

Be kell vallanom, hogy a jól bevált útvonalakon jól boldogulok, és eltalálok nagyjából mindenhová, de vannak helyzetek, amikor minden tájékozódási készségem csődöt mond. Ilyenkor elindulhatok otthonról másfél órával előbb, akkor is elkések, olyan banális okokból, mint hogy rossz buszra szállok fel, nem találom a megállót, elbambulok, túlmegyek. 

Könnyebb tájékozódás, produktívabb munka, jobb közösségi élmény, gyorsabb gyógyulás – az okosan kialakított helyek csodákra képesek. Környezetünk jobban meghatározza viselkedésünket, mint hinnénk – erre az alaptézisre épül a környezetpszichológia, amely Amerikában kezdte meg pályafutását a hatvanas években, ma pedig már számos területen alkalmazzák a gyakorlatban.

Mások plasztikai műtétre vágynak, én nem bánnám, ha megengedné a technika és a tömeg számára is elérhető lenne a bőr alá ültethető GPS. Na nem azért, hogy a nagy testvér figyelje a mozgásom. Én akarok végre nagy kitérők nélkül időben és pontosan célba érni.

Tudom, egészen biztosan tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki akár egy pláza parkolójában is képes eltévedni. És tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki balra indexel és jobbra fordul, rossz vonatra száll le vagy föl, és még a GPS is képes zavarba hozni. Valaki segítsen, mit jelent az, amikor a hang utasít, forduljak délkeletnek? Ijedtemben ilyenkor szinte megdermedek. Mert akkor most merre tekerjem a kormányt?