Sehova sem értek oda időben? Akárhányszor megfogadjátok, hogy pontosak lesztek, valahogy mindig elszalad az idő? Ha ez ismerősen hangzik, akkor úgy néz ki, hogy – velem együtt – ti is a krónikus késők táborát erősítitek.
Végre eljött a pillanat, amit egész nap vártatok: befekhettek a pihe-puha ágyatokba, és nincs más dolgotok, csak aludni. Azonban hiába igazgatjátok a párnátokat, forgolódtok és takaróztok ki-be, az álom valamiért mégis elkerül benneteket. Ismerős? Ha igen, akkor (túl a tévézésen vagy az éjszakai nassoláson) nézzétek meg, milyen furcsa okok állhatnak a hátterében.
Régebben Magyarországon ugyan még nem így volt, de ma már teljesen megszokott dolog, hogy a taxik sárga színűek. De vajon miért pont sárga? Miért ezt választották anno (például New Yorkban, ahol már hosszú ideje van így), és egyáltalán ki volt az, aki rábökött a színskálán erre az árnyalatra?
Párkapcsolatban lenni jó. Van valaki, akire mindig számíthatunk, aki törődik velünk, aki felvidít egy fárasztó nap után. Aki miatt úgy érezzük, nem vagyunk egyedül. De ne felejtsétek: az egész csak akkor ér valamit, ha tényleg szerelmesek vagyunk a másikba.
Munkakeresés közben gyakran megesik, hogy nem hívnak be minket állásinterjúra az önéletrajzunk és a motivációs levelünk alapján. Ez rendben van, nem minket keresnek. Ám ha elmegyünk a személyes találkozóra, de többé még csak nem is keresnek minket az adott munkahelyről, az azért egy picit rosszulesik az embernek.
Az émelység kapcsán vannak berögzült gondolataink arról, hogy mik lehetnek a kiváltó okok. Azonban nem kell egyből pánikolnotok, hogy terhesek vagytok, más dolgok is előidézhetik a hányingert.
Időnként biztosan ti is azon kapjátok magatokat, hogy megfájdul a fejetek egy húzós nap után (vagy néha már az elején). Ez egy darabig teljesen normális dolog, ha viszont az alábbi tüneteket is tapasztaljátok magatokon, érdemes időpontot kérni a dokihoz!
Azt már biztosan tudjátok, hogy az evés egy olyan dolog, amire oda kell figyelnetek. Nem elég csak éppen bekapnotok két falatot, majd rohanni tovább, mert hosszú távon ez árt az egészségeteknek. Viszont az a probléma is fennállhat, hogy folyamatosan fájlaljátok a pocakotokat evés után. Ha így van, itt az ideje változtatni!