nyelv

Mit jelent a mácsik?! – Így nem érti egymás szavát három magyar lány
vous - 2016.04.21.
Sok cikk témája lehetne a „három lány lakik egy fedél alatt”, de én most még is egy kevésbé elcsépelt témát hoztam nektek. Hiszen ki gondolná, hogy néha bábeli zűrzavar keveredik abból, hogy a kis lakás három lakója Magyarország három különböző szögletéből jött.
Ti beszéltek internetül? Most kideríthetitek!
vous - 2016.04.20.
Akárhonnan származunk, azzal mindenki tisztában van, hogy egy azonos nyelven belül rengeteg különböző dialektus létezik. A mai korban azonban már a kommunikációnk olyan nagy részét teszi ki az interneten való társalgás, hogy egy teljesen más síkon is felmerül a probléma: lehet, hogy mostanra létrejött az úgynevezett nyelvjárás is?
A tudás, amit nem hiába tanultatok a suliban – adjátok el magatokat vele!
vous - 2016.03.30.
Hányszor mondtátok már fennhangon, hogy minek kellett deriválást tanulni, sose használjátok az életben?! Ám nem így van ez a nyelvtanulással. Az idegen nyelvi ismeretek sok szempontból segítségünkre lehetnek az életben, beleértve az utazást, a kapcsolatokat, és még a mentális egészséget is. Azt például tudtátok, hogy a legmenőbb munkahelyek is csak nyelvismerettel válnak számunkra elérhetővé?
Egy világnyelv, amit még 30 előtt tanuljatok meg! Nem, nem az angolról van szó Egy világnyelv, amit még 30 előtt tanuljatok meg! Nem, nem az angolról van szó
vous - 2016.02.21.
A Facebook-hírfolyamom tele van listákkal. Helyek, amiket még ebben az életben látnod kell. Trükkök, amiktől könnyebben megy majd a reggeli felkelés. Dolgok, amiket 30 előtt el kell kezdened a saját érdekedben. Az utóbbi lista többek közt a spórolásra, a tudatos táplálkozásra és a mozgásra hívja fel a figyelmet – én viszont kíváncsian várom, mikor kerül fel rá végre a kódolás.
10 módszer, hogy könnyebben menjen a nyelvtanulás 10 módszer, hogy könnyebben menjen a nyelvtanulás
vous - 2015.10.15.

Állítólag ha az ember két idegen nyelvet már megtanul, a harmadik és a negyedik egyre könnyebb, mire pedig az ötödikhez ér, úgy megy majd a nyelvtanulás, mint a karikacsapás. De mi lehet a titok nyitja? Egy jó tanár, könyv, nyelvérzék és sok szorgalom mellett van néhány tipp, amit érdemes betartani. Hogy miket? Íme!

A 15 legszebb magyar szó a VOUS-lányok szerint A 15 legszebb magyar szó a VOUS-lányok szerint
vous - 2015.09.24.

A szavaknak erejük van. Ha kimondjátok, lehet lágy, simogató, kedves, gyógyír a sebre. De lehet kés, penge, ami lesújt és megsebez. A szó hatalom, mindegy, hogy leírjátok vagy kimondjátok, lehet hangszer, ami elaltat vagy felkelt. Egy szót lehet szeretni és utálni, s ha egy szót szerettek, akkor valószínűleg az szerintetek a legszebb is a világon. Megkértem a VOUS-lányokat, változzanak kicsit Kosztolányivá, és árulják el, szerintük melyek a legszebb magyar szavak a világon.

Hódítás olaszul – Nem csak kezdőknek Hódítás olaszul – Nem csak kezdőknek
vous - 2015.09.20.

Olaszok. A pizza, a tészta, a fagyi, hihetetlen ételek, még hihetetlenebb pasikkal. Az olasz pasi fogalom. Sok nő álma, aki tagadja, annak is egy picit. Ezek a srácok tudnak valamit. A huncut csillogás a szemükben velük született tulajdonság. De mivel hódítanak ennyire?

Képzeljétek, egy ötödik (és hatodik?) ízt is érzékelünk a nyelvünkkel!
vous - 2015.07.29.
Lehet, hogy a jövő generációi már nem csak azt a bizonyos négy ízt fogják tanulni a biológiakönyvekből, amit mi az általánosban. Egy kutatás ugyanis azt pedzegeti, hogy egy ötödik ízt is képesek vagyunk érzékelni.