Egyéb kategória

Mit jelent a mácsik?! – Így nem érti egymás szavát három magyar lány

Sok cikk témája lehetne a „három lány lakik egy fedél alatt”, de én most még is egy kevésbé elcsépelt témát hoztam nektek. Hiszen ki gondolná, hogy néha bábeli zűrzavar keveredik abból, hogy a kis lakás három lakója Magyarország három különböző szögletéből jött.
vous - 2016.04.21.
Mit jelent a mácsik?! – Így nem érti egymás szavát három magyar lány

Aditól ihletet kapva, történt ugyanis, hogy egyik nagymosás után keresgéltem a RUHASZÁRÍTÓT és így szóltam Kitti nevű lakótársamhoz: „Nálad van a szárító?” Ő pedig nagy szemeket meresztett, hogy „Micsoda?!”, ugyan is náluk Zalában ez „szárogató” néven fut. Ám ennél is nagyobb volt a megdöbbenés, mikor Maya, aki Debrecen szülötte nemes egyszerűséggel „teregetőnek” titulálta a keresett tárgyat.

Innen aztán egy érdekes beszélgetés vette kezdetét, ahol tárgyak, ételek elnevezéseit próbáltuk egymás számára dekódolni, továbbá kiderült, bizonyos esetekben Debrecen és a Mátra nincs is olyan messze egymástól.

Forrás:
https://pixabay.com/

Jött a krumplilángos, ami nyugaton lepcsánka, mifelénk a Mátrában, macok és tócsni. Még szerencse, hogy nem főzünk egymásra. Hiszen addig ameddig Kitt tejbedarát kér, mi még tudjuk, hogy az tejbegríz, de a „mácsik” szón, már picit megakadtunk. Hiszen náluk a tésztát hívják mácsiknak, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy a kézzel gyúrt és szaggatott változatot. Ám mikor ő „darásmácsikot” kér, akkor bizony az alatt a grízes tésztát kell érteni.

A hokedli vagy sámli azért kevesebb fejtörést okozott mind hármunknak. De a tutyi, azért rajtam például kifogott. Ugyan is ez a balerina cipő. Évekig táncoltam, de bevallom, ha piszkavassal piszkálnak se jöttem volna rá.

Forrás:
https://pixabay.com/

Szóval csak pilláztam…vagy kamilláztam? Hm, ezt a szót meg Pécsett hallottam. Na igen, bár lehet, hogy manapság nem olyan szembetűnőek a nyelvjárások, mint mondjuk nagymamáink korában, azért még simán lehetne egy Budapest-Pécs szlengszótárt is kiadni, de ez legyen egy másik cikk témája.

Lányok, ti melyik szavakat használjátok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.