Egyéb kategória

Egy világnyelv, amit még 30 előtt tanuljatok meg! Nem, nem az angolról van szó

A Facebook-hírfolyamom tele van listákkal. Helyek, amiket még ebben az életben látnod kell. Trükkök, amiktől könnyebben megy majd a reggeli felkelés. Dolgok, amiket 30 előtt el kell kezdened a saját érdekedben. Az utóbbi lista többek közt a spórolásra, a tudatos táplálkozásra és a mozgásra hívja fel a figyelmet – én viszont kíváncsian várom, mikor kerül fel rá végre a kódolás.
vous - 2016.02.21.
Egy világnyelv, amit még 30 előtt tanuljatok meg! Nem, nem az angolról van szó

A kódolás ugyanis a jövő anyanyelve. Steve Jobs is úgy gondolta, „mindenkinek meg kellene tanulnia a számítógép-programozást, mert az megtanít gondolkodni is”. Az Apple alapítója pedig – valljuk be – ritkán tévedett élete során.

Szeretünk viccelődni a kockákkal? Szerintem hagyjuk abba nagyon gyorsan, mert hamar meg fognak változni az erőviszonyok…

A jövő generációja ugyanis az írás és olvasás mellett a kódolást is a világ legtermészetesebb dolgaként fogja művelni. Tíz év múlva nem lesz olyan szakma, amihez ne lenne szükség informatikai szaktudásra. Akinek az eszköztárából hiányozni fog a programozás, az könnyen perifériára szorulhat.

Könnyű azt gondolni, hogy ezzel a fajta tudással elég az informatikusoknak rendelkezniük – csakhogy ma már szoftverek irányítanak mindent, de tényleg mindent. Az élet minden területe digitalizálódott. De most álljak neki ezt bizonygatni, amikor ezeket a sorokat is a okostelefonotokról vagy a laptopotokról olvassátok?!

A jövőkutatók szerint 2020-ra háromszor több kódoláshoz kapcsolódó állás lesz, mint amennyit be tudnának tölteni – pedig a programozás az egyik legjobban fizetett szakma.

Sok pénzt akartok keresni? Kezdjetek el kódolni tanulni! Most.

De akkor is kezdjétek el a tanulást, ha nem ebből szeretnétek megélni, viszont tartani szeretnétek a tempót a világgal. A jövő orvosainak, ügyvédeinek, zenészeinek állítólag ugyanúgy szükségük lesz némi programozói tapasztalatra, mint egy San Franciscó-i startup munkatársának.

Ha pedig beleesnétek abba a hibába, hogy ezt a jövőt távolinak képzelitek, és azt gondoljátok, még ráértek, hadd világosítsalak fel benneteket: tíz évvel ezelőtt épphogy a köztudatba kerültek a színes kijelzős butatelefonok…

Nyugi, van jó hírem is!

Higgyétek el, nem pecsételődött meg a sorsotok örökre, ha nem értetek (még) a programozáshoz. Elsőre lehetetlen vállalásnak hangzik, de azt mondják, bárki megtanulhatja: nem kell hozzá zseninek lenni, elég a szorgalom. Ráadásul nem 4-5 évre kell iskolapadba ülnötök, mert az alapokhoz már pár hónap is elég.

Hol tanuljatok?

Forrás:
iStock

Budapesten például ellátogathattok a Codecool programozósuliba, ahol garantálják, hogy 18 hónap alatt menő programozóvá válhattok. Ja igen, merthogy kódolni menő.

Evan Spiegel, a Snapchat kitalálója jelenleg több mint 2 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik a saját applikációjának köszönhetően – és ez a srác nincs 30 éves.

Van egy jó alkalmazásötletetek, de nem tudjátok, hogyan valósítsátok meg? A tanfolyamon megtanítanak rá, és csak rajtatok múlik, mit hoztok ki a képességeitekből. A részvétel érettségihez és felvételihez kötött, de a felvételin inkább képességekre, mint meglévő tudásra kíváncsiak.

Ha még messze van az érettségi, akkor is vannak lehetőségeitek! A KódGarázs foglalkozásait épp nektek találták ki, ugyanis 10–16 éves fiúknak és lányoknak szerveznek képzéseket az iskola utáni órákban.

Lenne hozzá kedvetek, de féltek tőle, hogy ez a terep a fiúké?

Már a számtechórákon is utáltátok, hogy a fiúk megjegyzéseket tesznek, ha kérdeztek valamit? Akkor a Skool a ti helyetek! A független magyar csapat ugyanis lányok és fiatal nők oktatásával foglalkozik – méghozzá a fiúk teljes kizárásával.

Nyugalom, nem diszkriminációról van szó! Mindössze arról, hogy feszültség- és szorongásmentes környezetet szeretnének biztosítani a lányoknak. Egy olyan helyet, ahol minden lány önfeledten tanulhat és felszabadultan kérdezhet.

De ha még mindig egy kis önbizalom-növelésre van szükségetek kezdőlöketként, rengeteg online lehetőség közül választhattok. Az Hour of Code oldalán például játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg az alapokkal.

A kezdeményezés 40 nyelven (köztük magyarul is!) tesz elérhetővé gyakorlásra alkalmas feladatokat, és tényleg nulla tapasztalattal is el lehet kezdeni a tanulást. Én a Jégvarázs témájú órát próbáltam ki, és bevallom, mindvégig olyan zökkenőmentesen ment a dolog, hogy közben azon gondolkoztam, hogy amit csinálok, az már kódolás-e. (Na igen, ezt a kérdést például fiúk jelenlétében nem mertem volna feltenni.)

Én már túl vagyok egy online órán, veletek mi lesz? Hezitáltok még egy kicsit, vagy felkötitek a gatyát, és most azonnal nekiálltok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.