A szomszédunkban kitört háború óta példátlan összefogásban van részünk Magyarországon.
Csak dermedten nézem a riportokat a menekülő emberekről, a torkom összeszorul, ahogy a kétségbeesett, könnybe lábadt szemű kárpátaljaiak és ukránok nyilatkoznak. A rémületet csak fokozzák a támadásokról elterjedt felvételek.
Az IKEA különleges ötlettel állt elő: hamarosan olyan projektet indítanak, ami több száz szíriai menekült életét mentheti meg.
Tegyük egy picit félre a politikát, és gondoljunk arra, hogy a világon sok százezren vannak, akik nem koncentrálhatnak igazán a sportra, mert esetükben a túlélés a tét. Hazájukban háború dúl, terroristák végeznek ki ártatlan embereket, esetleg a klímaváltozás áldozataiként kényszerültek elhagyni otthonaikat, nemritkán szeretteiket. Közülük 10-en a Menekültek Olimpiai Csapatában vesznek részt a riói olimpián. De kik is ők, és mit érdemes tudnunk róluk?
Még csak meg sem említették, majd amikor mégis, sokan fanyalogtak eredményei láttán: miért van helye egy menekült – vagy éppen fejlődő országból érkező – sportolónak az olimpián? Yusra Mardini mellett „Ericről, az angolnáról” is megemlékezünk, akivel az idősebb Knézy Jenő mostohábbul bánt 2000-ben, mint fia a szír lánnyal 2016-ban.
Több ezer menekült, kilométerekre az otthonuktól, dacolva a hideggel, leggyakrabban nyári ruhában küzdik át magukat a jobb élet reményében Európába. Egy fiatal tervezőcsapat az ő érdekükben álmodott meg egy különleges kabátot, ami könnyebbé teheti a mindennapjaikat.