Egyéb kategória

Szcientológusok is aktív szerepet vállalnak a menekültek megsegítésében

A szomszédunkban kitört háború óta példátlan összefogásban van részünk Magyarországon.

vous - 2022.03.17.
Szcientológusok is aktív szerepet vállalnak a menekültek megsegítésében

Az állami intézkedések mellett az egyházak, civil szervezetek, szeretetszolgálatok, alapítványok, cégek és magánszemélyek is aktívan és folyamatosan részt vesznek a segítségnyújtásban, és erre szükség is van a hazánkba érkező menekültáradatban.

A Szcientológia Egyházban is azonnal, a háború kitörésének napján elkezdték a gyűjtést, és azóta minden egyes nap segítenek önkéntes lelkészeik, ahol és amennyit csak tudnak.

Forrás:
mszegyhaz.hu

Budapesten felkerestek adományaikkal menekülteket fogadó és elszállásoló helyszíneket, illetve különféle egyházak segélyszervezeteit is. Többször, több tonna adománnyal a fővárosból végiglátogatták a kisebb és nagyobb határátkelőket, és találtak arra is lehetőséget, hogy jó néhány olyan kárpátaljai településre kijuttassanak adományokat, ahol a helyiek nélkülözni kényszerülnek.

Adománycsomagjaik összeállításához minden alkalommal előre megtudakolják a helyi illetékesektől és a helyszínen dolgozóktól, hogy mi az, amire igazán szükség van.

Így adományaik a szokásos tartós élelmiszer, higiéniai, tisztálkodási és tisztítószerek, üdítők, friss gyümölcs, gyerekeknek édesség, víz és vitaminok felett tartalmaznak az épp aktuális hiányt pótló elemeket, úgymint: matracok, takarók, párnák, összecsukható székek, játékok, fűtőtestek, raklapok, fóliák, emelő, zuhanyfüggöny és karnis, vagy egyéb olyan dolgok, amikre a menekültek fogadásában, elszállásolásában épp szükség van.

Ezenkívül az önkéntes lelkészek rendszeresen fuvaroznak a határról Budapestre menekülteket, akiknek az elszállásolásában sok szcientológus is segít: ideiglenes szállást biztosítanak a továbbutazóknak, vagy akár otthont adnak olyan menekülteknek is, akik nem tudják, hova menjenek, sem azt, hogy meddig maradnak. Eddig több mint 60 menekültnek segítettek a fentiekben, egy 2 kisgyermekes szcientológus család például egy 11 tagú kárpátaljai családot fogadott be a házába, bizonytalan időre, hisz nincs hova menniük. Így a meglévő gyermekek mellé most további 7 gyermek érkezett, a 2 hónapostól a 17 évesig. Az összes gyerek nagyon jól érzi magát új otthonában, a menekült család női tagjai főznek, háztartási munkában segítenek, a férfiak pedig a ház körüli munkában vállaltak szerepet, és máris találtak munkahelyet is.

Külföldi szcientológusok is küldenek adományokat Magyarországra a menekültek támogatására, pl. Dániából, Olaszországból, Amerikából és még Mexikóból is. A magyarországi szcientológia önkéntes lelkészek készek addig segíteni a menekülthelyzetben, ameddig csak szükség van rá.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?