Egyéb kategória

Menekült gyerekek lerajzolták, hogyan élték meg a háborút

A szír menekültügy korunk legvitatottabb megoldásra váró problémája, amiben rengeteg gyermek vár a háború csillapodására és az otthon melegére.
vous - 2016.03.21.
Menekült gyerekek lerajzolták, hogyan élték meg a háborút

Mivel a menekültválság már lassan 5 éve tart, több mint 4,8 millió szír ember indult útnak a nagyvilágba a jobb élet reményében, nem beszélve a 6,6 millió, hazájukat kötelezően elhagyni kényszerülőről, akiknek legalább a fele gyermek – tudtuk meg a Mashable cikkéből.

A Save the Children segélyszervezet programjának keretein belül arra kérte a különböző menekülttáborokban lévő gyerekeket, hogy rajzolják le, hogyan látják a helyzetet, amibe akaratukon kívül kerültek. A különböző rajzok három táborból érkeztek: Za’atariból Jordániából, Adolescent Cornerból Belgrádból, Szerbiából és egy gyermekbarát helyről Lesbosról, Görögországból.

Sara Hommel, a Save The Children programvezetője szerint a rajzolás nagy esetben segít a traumák feldolgozásában.

Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek sokkal inkább hajlandóak a művészeteken keresztül megosztani az érzéseiket.

Akram, 8 éves

Akram nővérével érkezett Görögországba csempészek segítségével, miután elvesztették a szüleiket. A legtöbb gyermek a táborban színes rajzokat készít, míg Akram egyedül két sötét színt használ és háborús, egymást támadó járműveket rajzol. Azt mondta, ez jut eszébe, ha az otthonára, Szíriára gondol.

Abdul, 14 éves

Abdul családjával menekült a szír háború elől. Álma, hogy egyszer híres focista lehessen egy nemzetközi csapatban.

Adar, 13 éves

Adar egy 13 éves kurd lány Irakból. Bulgárián keresztül kerültek 30 fős családjával (ebből 14 gyermek) Szerbiába csempészek segítségével. A család tagjai különböző menekülttáborokban vannak. A rajzon a családja szerepel, az egyik ember kezében másik családtagjának levágott fejével.

Ahmed, 16 éves

Ahmed 16 éves fiú Afganisztánból. Egyedül utazik, mert testvérét és családját a szeme láttára lőtték agyon, egyedül neki sikerült elmenekülnie. Úti célja Németország, ahol a másik testvére várja. A képen egy emléke látható, ahogyan néz ki az iskola ablakán, miközben kint háború zajlik és meghal a családja.

Ayat, 12 éves

Ayat szeret festeni és olvasni. Már három éve van a jordániai táborban, ahol ő tanítja a többi gyermeket írni és olvasni. A képen a szülővárosában található mecset látható.

A többi gyermek rajzát és történetét ide kattintva megnézhetitek!

Ajánlott cikkek