anya

Anyám barátja mindig rám nyit, ha a fürdőben vagyok Anyám barátja mindig rám nyit, ha a fürdőben vagyok
vous - 2022.05.23.

Nemrég hozzánk költözött anyám barátja, amivel eleinte nem volt problémám, mivel tudom, hogy szeretik egymást, jól bánik vele, és sosem volt konfliktusunk egymással. Az utóbbi időben viszont minden megváltozott, vagy legalábbis kivillantotta a foga fehérjét.

Válás után apámnál maradtam, és imádom Válás után apámnál maradtam, és imádom
vous - 2022.05.10.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen életem lesz a szüleim válása után. Sokan inkább az anyjukkal maradnak, én azonban hálás vagyok azért, hogy úgy döntöttem, apám mellett maradok.

„Gyermekemért mindent!” – két édesanya megható története az újrakezdésről „Gyermekemért mindent!” – két édesanya megható története az újrakezdésről
vous - 2022.05.06.

Az anya-gyermek kapcsolat az emberi együttélés egyik legkülönlegesebb és legszínesebb jelensége. Se anyának, se gyereknek lenni nem könnyű. Számos kihívás, feladat, mélység és magasság jellemzi mindkettőt. Az anyai szeretet ereje képes a legnagyobb nehézségeket leküzdeni, képes önmagunk, életünk megváltoztatására is. 

Úgy érzem, az anyám és a barátnőm összefogtak ellenem Úgy érzem, az anyám és a barátnőm összefogtak ellenem
vous - 2022.05.05.

Régebben az összes barátnőm rossz kapcsolatot ápolt az anyámmal, ami érthető, hisz senki sem szereti az anyósát, most azonban már visszasírom a kisebb nagyobb nézeteltéréseket. Hiába tagadom, a barátnőm teljesen olyan, mint az anyám.

Elküldtem egy nőt, aki előttem szoptatta a kisbabáját. Rosszul tettem? Elküldtem egy nőt, aki előttem szoptatta a kisbabáját. Rosszul tettem?
vous - 2022.05.04.

Nem jól kezeltem a helyzetet, amit már nagyon bánok...

Én? Háztartásbeli apa? Simán! Én? Háztartásbeli apa? Simán!
vous - 2022.05.03.

Nem értem, miért hiszik azt a nők, hogy a pasik nem vállalnák a háztartásbeli apa szerepét. Imádnám, ha otthon kellene lennem, és a gyerekekre kellene vigyáznom, meg takarítanom.

Pelustrükköktől a popsirázós altatásig – Egy anyuka 15 hasznos tippje kisbabás szülőknek Pelustrükköktől a popsirázós altatásig – Egy anyuka 15 hasznos tippje kisbabás szülőknek
vous - 2022.05.02.

“Ebben az írásban 15 anyasággal kapcsolatos tippet, trükköt és praktikát hoztam, hogy egyszerűbbek és gördülékenyebbek legyenek a mindennapok. Ezek saját tapasztalaton alapulnak, de nem általános érvényűek, tehát ami nálunk bevált, nálatok nem biztos, hogy ugyanolyan hasznos. Bízom benne, hogy azért tudtok belőlük szemezgetni és a gyakorlatban is kipróbálni, használni őket “ – írja Nelli, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Kirizs Kornélia cikkét olvashatjátok.

Pecsételjétek meg a kapcsolatotokat tetoválással! Íme a legcukibb anya-lánya tetoválások Pecsételjétek meg a kapcsolatotokat tetoválással! Íme a legcukibb anya-lánya tetoválások
vous - 2022.05.01.

A hétvége az anyáké volt. Reméljük mindenkinek különleges volt! Mondjuk ha nem, akkor sincs baj, mert van egy csomó ötletünk nektek, hogy bármilyen napot különlegessé tegyetek!