Egyéb kategória

Elküldtem egy nőt, aki előttem szoptatta a kisbabáját. Rosszul tettem?

Nem jól kezeltem a helyzetet, amit már nagyon bánok...

vous - 2022.05.04.
Elküldtem egy nőt, aki előttem szoptatta a kisbabáját. Rosszul tettem?

A munkahelyem közelében van egy kávézó, ahova ebédszünetben gyakran lejárok enni. Már van egy bejáratott helyem, ahol általában ülni szoktam. Azon a bizonyos napon is ezt a helyet választottam, szerencsére én még épp le tudtam ülni, ugyanis kezdett megtelni a hely az éppen pihenő dolgozókkal.

Csak egy kávét akartam, nem ezt

Miután kikértem a kávémat és a szendvicsemet, egy kb 20-as évei közepén járó hölgy lépett be az ajtón, a kisbabáját tolva. Már csak két hely volt szabadon, egy közel az ajtóhoz, egy pedig előttem. Miután rendelt, megkérdezte, hogy odaülhetne-e az én asztalomhoz, természetesen azonnal igent mondtam. Nem is gondoltam volna, hogy milyen helyzetbe sodrom magam ezzel…

Épp kihozták a rendelésemet, amikor a kicsi sírásba kezdett. Először csak ringatta az anyukája, de nem nyugodott meg tőle, sőt még jobban rákezdett. Mivel látszott a nőn, hogy kényelmetlenül érzi magát, és felém is megejtett egy bocsánatkérést.

Először azt hittem a baba sírása miatt, de ezután elővette az egyik mellét, és elkezdte etetni a kicsit.

Tudom, hogy természetes dologról van szó,de nagyon meglepődtem a helyzeten. Mivel én még messze állok a gyerekvállalástól, és a közeli környezetemben sincs senkinek kisbabája, ezért nem vagyok hozzászokva ehhez. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, és nem odanézni, de így egyre kellemetlenebbé vált az ottlétem. Már nem vagyok rá büszke, de megkérdeztem tőle, hogy nem tudna-e arrébb ülni.

Nagyon bunkó voltam?

A nő bocsánatkérőn rám nézett, és azt mondta nem igazán tud az ajtó mellé ülni a kicsivel, ráadásul már elkezdett enni is. Nem akartam túl nagy feneket keríteni a dolognak, de mégsem tudtam fesztelenül mellette üldögélni, így lehúztam a kávét, haraptam párat a szendvicsből, és leléptem.

A mellettünk ülő két nő úgy nézett rám, mint a leggonoszabb emberre a világon, így elgondolkodtam: Ennyire bunkó kérés volt ez tőlem?

Este beláttam, hogy nem megfelelően reagáltam le a helyzetet, és hogy sokkal elfogadóbbnak kellett volna lennem, de sajnos nem voltam felkészülve egy ilyen helyzetre. Néha azóta is eszembe jut a nő bocsánatkérő arca, pedig semmi rosszat nem tett, csupán megetette az éhes babáját…

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.