Régebben az összes barátnőm rossz kapcsolatot ápolt az anyámmal, ami érthető, hisz senki sem szereti az anyósát, most azonban már visszasírom a kisebb nagyobb nézeteltéréseket. Hiába tagadom, a barátnőm teljesen olyan, mint az anyám.
Körülbelül két éve vagyok a jelenlegi párommal, összességében jó a kapcsolatunk, boldogok vagyunk, leszámítva pár bosszantó szokást. Viszonylag gyorsan, fél év után összeköltöztünk, akkor kezdtem észrevenni az első jeleket.
Nem mondanám magam rendetlen típusnak, viszont rendmániás sem vagyok. Eleinte a barátnőm is hasonló tisztaságú szobában érezte jól magát, mint én, de ez idővel változott. Ezt követte az időközönkénti odaszólás, hogy mosogassak el, vagy rakodjak össze, néha pedig már azt is megjegyezte, hogyan fésülöm a hajam.
Eleinte nevettem a helyzeten, hisz nem értettem, honnan ismerős ez számomra.
Amikor hazavittem a szülővárosomba, hogy bemutassam anyámnak, egyértelművé vált, miért ismerős az állandó piszkálódás. A barátnőm szinte mindent pontosan úgy rakott a helyére és takarított el, ahogy anyám, még az engem illető odaszólásaik is kísértetiesen hasonlítottak egymásra. A legrosszabb viszont az, hogy ezekben a kérdésekben elkezdtek egyetérteni, és úgy érzem, két fronton támadnak.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire egymásra fognak találni az én ügyes bajos dolgaim miatt. Annak azonban örültem, hogy most nem kellett a barátnőm és az anyám veszekedését hallgatni.
Anyámmal több, mint tíz éve nem élek együtt, így ő nem is foglalkozott már ezekkel a szokásaimmal. Azóta, hogy összebarátkoztak a barátnőmmel, messengeren folyamatosan kibeszélik kisebb-nagyobb hibáimat, amin csak nevetni tudok.
Igaz, néha kellemetlen, hogy kétszer annyi kritikát kapok, mint előtte, de azért örülök, hogy ilyen jó kapcsolatot ápolok a családommal. Kipanaszkodják magukat egymásnak, rám pedig már közel sem annyira dühösek.
Dominik történetét Hargitai Alexandra jegyezte le.
