Intim

Már semmi sem a régi!

Mielőtt azt hinnéd, hogy valamilyen nosztalgiavonatra szeretnénk felültetni, jelezzük, hogy ez nem baj! Mármint az, hogy már semmi sem a régi.
vous - 2024.01.19.
Már semmi sem a régi!

A világ változik, a dolgok fejlődnek, és rengeteg szempontból sokkal jobb dolgunk van, mint elődeinknek bármikor. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne kellene ilyen vagy olyan kihívásokkal szembenézni, de az élet ugyebár nem csak játék és mese.

Míg a korábbi évtizedekben, sőt évszázadokban kifejezetten bűnnek számított, ha valaki “úgy” magához nyúlt, addig ma már nemhogy nem bűn, hanem egyenesen javallott. Ugyanígy, míg régen csak a bal vagy a jobb kéz jöhetett szóba, addig ma már a Szexaruhaz.hu szexshop maszturbátorai között válogathat kedvére az örömre szomjas férfi.

Mihez lehet nyúlni?

Nyugalom, semmilyen újabb szabály nem érkezik, csupán megmutatnánk, hogy mikkel szerezhet magának örömet bármelyik férfi, aki unja már a két kezét.

Számtalan olyan szexuális játékszert kifejlesztettek már, ami élethűen visszaadja az érzést, amit ilyenkor minden férfi keres. Rajtad áll, hogy melyik bejárat mellett döntesz. Érdemes mindegyik típusból beszerezni egyet-egyet, így amikor kedved szottyan, bátran előkaphatod a megfelelő segédeszközt.

Akad hüvelyt és szájat formázó eszköz, míg a popsirajongók élethű hátsókat vethetnek be örömszerzés céljából. Sőt, az igazán gurmék komplett guminővel is kezdhetnek, amely a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten igényesen van kidolgozva, így bármikor tudsz vele örömet szerezni magadnak.

Persze dönthetsz úgy is, hogy a méltán népszerű Fleshlightot veted be, amely nem formáz ugyan női testrészt, ám annál profibban vibrál, rezeg.

Ezeket nagyon jó dolog használni, ugyanakkor sohasem szabad megfeledkezni azokról az instrukciókról (síkosítás, tisztítás), amelyeket a használati utasításban találsz.

Az, hogy melyiket választod, rajtad áll, mindenesetre biztosan jobb döntést hozol egy ilyen eszköz használatával, mintha gátlások nélkül, és kielégülést hajszolva egyéjszakás kalandokba bonyolódnál, amelyeknek bizony jócskán lehetnek nem kívánt következményei is…

Miért érdemes örömet szerezni magunknak?

Brit kutatók már bebizonyították… viccet félretéve, szakemberek valóban bebizonyították már, hogy az önkielégítésnek számos élettani előnye van, ami miatt nem hogy nem tilos, hanem inkább tanácsos néha megejteni.

Ilyen többek között az, hogy általa csökkenthető a stressz, minimalizálható a szorongás, ezáltal nyugodtabb, pihentetőbb alvást is eredményez.

Hasonlóképp fontos, hogy a rendszeres orgazmus segít megakadályozni bizonyos betegségek kialakulását, illetve a mentális állapotodnak is jót tesz, ha néha kényezteted magad!

Aztán csak csínján az orgazmusokkal!

Persze a hangsúly itt is a mértékletességen van, hiszen mint bármi másban, itt sem szabad átesni a ló túloldalára. Nem lehet, hogy automatikus válasszá váljon stressz vagy feszültség esetén, sokkal inkább kell, hogy egyfajta ünnep legyen, amikor kedvezel a testednek és a lelkednek is!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.