Test

S.O.S.! – Segélykérés a hajatoktól, nem halljátok?

Míg mi egész hétvégén a napon süttettük magunkat és ki-be ugráltunk a vízbe, addig a hajunk minimum sztrókot kapott! A nedvesség, majd az 1000 fok a napon totál kikészíti. De ti csak ne aggódjatok, utánajártam, mivel is téríthetnénk magához.
vous - 2015.07.05.
S.O.S.! – Segélykérés a hajatoktól, nem halljátok?

Több nap vízpart mellett, és a hajam olyan, mint a csepű. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, keresek valami tuti módszert, ami helyreállítja a hajvégeimet és újjáéleszti a hajhagymáimat. Mindenképp otthon elkészíthető, természetes csodaszert szerettem volna. (A hiper-szuper, méregdrága szerekből kezdek kiábrándulni.) Azt kell, hogy mondjam, ráakadtam a varázslatra. Mondom az összetevőket, nektek csak annyi dolgotok lesz, hogy összekutyuljátok, és már szépülhettek is. Na, vegyük szépen sorjában, ki mit tud:

  • Ricinusolaj: Mivel a hajunk szárazságát akarjuk megszüntetni, ezért az olaj az alapanyagunk. Ezt akár önmagában is alkalmazhatjátok. Azért választottam a ricinusolajat, hogy összekössük a kellemest a hasznossal, hiszen serkenti a haj növekedését. (Oké, az illata nem túl jó, de ezt feláldozzuk a hosszú haj oltárán)
  • Olívaolaj: A ricinusolaj nem túl folyós, ezért hígítsuk fel valamilyen más olajjal, így majd könnyebben kenhető lesz a pakolásunk
  • Citromlé (csak a szőkéknek): Nagyon szépen ápolja a hajunkat, akarom mondani, a hajatokat (az én hajam feketében tetszeleg), és kitisztítja, ugyanakkor világosítja is
  • Méz: Leginkább a tojássárgája helyett. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretem a tojássárgáját a fejemre önteni, semmilyen formában. Na persze ha ti erre esküsztök, akkor hajrá, de a méz is ugyanazt tudja, így helyettesíthető vele

Keverjétek jól össze a hozzávalókat, és melegítsétek fel. Vigyázzatok, hogy ne legyen túl meleg, ne égesse a fejbőrötöket. Miután felkentétek, tekerjétek be a hajatokat alufóliába (úgy, mint hajmosás után a törölközőbe), és hagyjátok hatni a csodaszerünket. Érdemes csak akkor feltenni a pakolást, ha van elég időtök kivárni a hatását, ezért a legjobb, ha éjszakára teszitek fel, és ebben alszotok. Persze ne akkor, amikor éppen a szerelmetekkel töltitek az éjszakát, ebből őt jobb kihagyni. Ja, és majdnem elfelejtettem: nagyon alaposan öblítsétek ki a hajatokból, hiszen ez egy ragadós anyag, ami ha benne marad, könnyen zsírossá teheti. A legjobb módszer erre, ha almaecettel öblítitek át a tincseiteket, és voilà, szép, tiszta, ragyogó hajatok lesz, mint a strand előtt! 
Ajánlott cikkek