Akkoriban nem volt kéznél egy digitális asszisztens, csak a saját emlékezetünk és a társaság, amely gondolkodni, keresni és együtt nevetni tanított. A Stepout games csapatépítő kvízjátékai visszarepítenek minket az időben, és a közös játék alkalmával elfeledkezhetünk egy kis időre a digitális világról, megtapasztalva az együtt töltött idő feltöltő energiáit.
A technológia megérkezésével mintha valami eltűnt volna ezekből az estékből. A beszélgetések egyre gyakrabban akadtak meg egy gyors keresés kedvéért, és mire a válasz előkerült, a gondolatmenet rég másfelé kanyarodott. A figyelmünk darabokra hullott, az együtt töltött időből pedig hiányzott valami megfoghatatlan dolog. A közös felismerések örömét egyre gyakrabban cseréljük le az azonnali információra, ami bár kényelmes, mégsem hoz ugyanakkora élményt.
Az utóbbi évek történései – főként a bezártság hónapjai – rávilágítottak, milyen nagy szükségünk van az őszinte, valódi találkozásokra. Amikor minden átmenet nélkül digitális létbe csöppentünk, sokan kezdték keresni azokat a pillanatokat, amikor egyszerűen csak ott lehetünk egymásnak, figyelhetünk a másikra, nevethetünk, vitatkozhatunk, és nem kell közben a képernyőt néznünk. Egy korsó mellett ülve újra értékké vált a személyes jelenlét.
Ennek a változásnak lett az egyik szép példája az esti kvízezés, ami új lendületet adott a baráti összejöveteleknek. A kérdésekre nem egyedül kell válaszolni – közösen törjük a fejünket, tippelgetünk, vitatkozunk és nevetünk, a telefonok pedig hangtalanul pihennek a kabátzsebben. Egy-egy kérdés olyan beszélgetéseket indít el, amik maguktól talán sosem jutnának eszünkbe, és olyan oldalát ismerhetjük meg a másiknak, amit korábban még nem láttunk.
A kvízesték varázsa nem a helyes válaszok számában rejlik. Sokkal inkább abban, hogy együtt vagyunk – jelen, figyelőn, kapcsolódva. Nem az a lényeg, ki tud többet, inkább az, hogy nevetünk a legfurább válaszokon is, és örülünk annak is, ha valaki végre emlékszik arra, miért süket a siketfajd. Ilyenkor újra érezhetjük, hogy mennyire jó együtt lenni – csak úgy, emberként, egy korsó mellett, kérdésekkel és válaszokkal, valódi figyelemmel.
Ezeken az estéken külön öröm látni, amikor a női hangok is egyre erősebben és magabiztosabban szólnak bele a közös gondolkodásba. Ma már természetes, hogy valaki a 20. századi költészethez vagy a klasszikus filmekhez ért igazán, és ez éppúgy lehet egy nő, mint egy férfi.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
