Egyéb kategória

Legyen a párkapcsolat egy szék, a négy lába pedig… tudjátok, mik azok?

Sokan mondják, a párkapcsolat olyan, mint egy szék négy lábbal, melyek nem mások, mint a stabil párkapcsolat alappillérei: a hűség, szövetség, közös célok és a szeretet.

vous - 2015.07.10.
Legyen a párkapcsolat egy szék, a négy lába pedig… tudjátok, mik azok?

Ülünk a székünkön, kapaszkodunk a szélébe, és olykor imbolyogni kezdünk, máskor pedig magabiztosan kihúzzuk magunkat. Mert egy kapcsolat akkor jó, ha stabil lábakon áll, ahhoz pedig szükség van némi magabiztosságra.

Hűség, avagy az örökké

Kétféle ember létezik. Az egyik az, aki hisz az örökkön-örökkében, és a másik az, aki nem. Az utóbbi általában túl van a szülei válásán, de minimum egy fájdalmas szakításon. Ők azok, akik szkeptikusak a hűséget illetően, és legyintenek, ha ez a szó elhangzik egy-egy beszélgetésben. Pedig a hűség meghatározása fontos egy kapcsolatban, és tökmindegy, hogy hány meghiúsult örökkön-örökkét láttatok, a hűség nem sors kérdése, hanem elköteleződés. Döntés amellett, hogy harcoltok akkor is, ha beüt a krach, ha ellaposodni látszik a kapcsolat. Biztosnak kell lennetek abban, hogy ezt akarjátok, és meg is fogjátok oldani a problémákat, ha arra kerül a sor.

Forrás:
istock

Szövetség és bizalom

Nem olyan egyszerű szövetséget alkotni valakivel, hiszen azzal valamennyire feladjátok a „csak magamra támaszkodom” elveteket, és kissé kiszolgáltatottabbak lesztek. Azonban ha megvan a bizalom, igazán erős szövetséget tudtok alkotni. Ez annyit tesz, hogy mindig kiálltok a másik mellett, segítetek egymásnak, biztosak vagytok abban, hogy a másik ott lesz nektek akkor is, ha baj van. 

Az évek és a tettek egyre jobban erősítik ezt a szövetséget, minden egyes közös élmény és tett egyre stabilabbá teszi a szövetségeteket, és magabiztosabb félként vesztek részt a párkapcsolatotokban.

Közös célok, közös út, közös ünneplés

Nehéz úgy párkapcsolatot fenntartani, ha mindig csak egymás céljaihoz igazodtok. A közös célok biztosítják azt, hogy ne külön utakon haladjatok egymás mellett, hanem együtt tegyetek a kitűzött közös célért. Az odáig megtett, olykor bukdácsolós út csak megerősíti a szövetségeteket, és magabiztosabbá nevel benneteket.

Szeretet – erősebb a szerelemnél?

A bizsergés és a repdeső pillangók előbb-utóbb elmúlnak, helyét pedig átveszi a szeretet. Ilyenkor többnyire kétségbe szoktak esni a párok, és rémülten kérdezgetni kezdik maguktól: jó ember mellett vagyok?

Pedig ha valaki igazán a társatok, erős szövetségesek vagytok, és együtt meneteltek a közös céljaitok felé, akkor a szeretet annyira erőssé válik, hogy majdnem felér a szerelem érzésével. Márpedig ha szorgalmasan építgetitek kalapáccsal a széketek lábait, akkor ez az érzés egyre intenzívebb lesz.

Beszélni, beszélni, beszélni…

Ha már szék, szükségetek lesz apró szögekre is, amelyek összetartják a pilléreket, hogy stabilan álljon, ezek a szögecskék pedig a beszélgetések. Egymás meghallgatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kiépüljön a bizalom, arra épülve a szövetség és a szeretet.

Ha jobban belegondolok, ez már majdnem ház. Abból pedig lehet falu, város, egy egész világ. Úgyhogy szö(ve)geljetek csak serényen…

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
Otthon
Dioráma készítés – kreatív utazás új világokba
vous - 2024.10.10.
A diorámák és terepasztalok készítése nemcsak egy szórakoztató hobbi, hanem egy igazi művészeti forma is, amely lehetőséget nyújt számunkra, hogy apró részletekben gazdag világokat hozzunk létre. Legyen szó egy történelmi csatajelenetről, egy természetes tájról, vagy akár egy futurisztikus városról, a diorámakészítés lehetőséget ad, hogy fantáziánkat szabadon engedjük, miközben különböző anyagokkal, technikákkal és eszközökkel dolgozunk.