Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy gyűlölöm a videojátékokat vagy hogy nem értem meg, mennyire fontosak számára. Tudom, hogy amíg ezekkel a játékokkal tölti az idejét, elfeledkezik a mindennapi stresszről és a problémákról. A gond csak az, hogy ezzel együtt a kapcsolatunkat is háttérbe szorítja.

Amikor hazaérünk a munkából, leülünk vacsorázni, én próbálok beszélgetni vele, de ő csak rövid mondatokkal válaszol, miközben a telefonját nyomkodja, anélkül, hogy igazán rám figyelne. Aztán elkezdi a játékot, és mintha átkerülne egy másik dimenzióba.

Emlékszem azokra az időkre, amikor még kevesebbet játszott, és valóban aktív résztvevője volt a kapcsolatunknak. Olyan boldogok voltunk, és minden olyan könnyen ment. De mostanában mintha elvesztettük volna ezt a köteléket, ha együtt is vagyunk, akkor is magányosnak érzem magam.

Az intimitás a kapcsolatunkban teljesen eltűnt, és már nemcsak a videojátékok miatt éreztem magam elhanyagolva, de a szexuális életünk is kihűlt. Alig mutat érdeklődést irántam az ágyban, havonta pár alkalommal magához húz, hogy letudjuk a szokásos lelketlen öt perces menetet, aztán elfordul és alszik. Nem tudom elmondani, nőként ez mennyire megalázó.

Nagyon hiányzik a közös idő, amikor egyszerűen csak mi ketten vagyunk, és tényleg jelen vagyunk egymás számára. Azok a pillanatok erősítik a kapcsolatunkat, és minden feszültséget elfelejtünk. Szeretném, ha legalább néha újra átélhetnénk ezeket az élményeket.

A legnagyobb vágyam az, hogy találjunk egyensúlyt a videojátékok és a kapcsolatunk között. Szeretném, ha érezné, hogy mennyire fontos nekem, és hogy a kapcsolatunk építését legalább annyira komolyan venné, mint a kedvenc játékaiban való fejlődést. Bárcsak érezné, mennyire szeretem és törődöm vele! Nem vagyok dühös, csak szomorúnak és elhagyatottnak érzem magam.

Vajon visszatalálhatunk még egymáshoz?