Egyéb kategória

A férjemmel nem bírjuk tovább: Az anyám nem érti, hogy külön élünk

Az anyám mindig is nagyon gondoskodó volt, de gyerekkoromban sosem éreztem úgy, hogy nem tudja, hol a határ. Most attól félek, erre rámegy a házasságom.

vous - 2022.02.06.
A férjemmel nem bírjuk tovább: Az anyám nem érti, hogy külön élünk

Amikor Norbival összeházasodtunk, nagyon örültünk, hogy anyáméknál lakhatunk. Ne ijedjen meg senki, nem attól voltunk feldobva, hogy egy kis szobába költözhetünk, hanem annak, hogy a szüleim nagy, külvárosi házában a tetőtér évtizedek óta félig beépítettenül állt. Voltak gipszkarton falak, fürdő és wc, a többit pedig felajánlották a szüleim, hogy befejezhetjük az ő pénzükből, az ő házukról lévén szó, és lakhatunk ott rezsiért, ameddig csak szeretnénk. Tekintsük nászajándéknak.

Arra gondoltunk, mennyire könnyű lesz saját házra spórolni úgy, hogy nem kell majdnem az egész fizetésünket albérletre költeni. Még attól sem riadtunk vissza, ha kicsit tovább ott kellene maradnunk, hiszen teljesen külön lakásban, külön bejárattal rendelkező lakrészről volt szó, akár egy hétig is simán elkerülhettük volna egymást a szüleimmel.

Beköltöztünk, és ez volt az a pont, amikor hibáztam.

Azt hittem egyértelmű lesz, hogy bár itt lakunk, attól még külön élünk, és nagyon hálásak vagyunk nekik a lehetőségért, de friss házasként, fiatalon szeretnénk kiélvezni a páros magány nyújtotta örömöket. Sajnos, életemben már többször megfigyeltem, hogy gyakran származott abból baj, hogy azt hittem, valami mindenkinek egyértelmű, ezért meg sem kell beszélni, ám utólag kiderült, mégsem volt annyira egyértelmű mindenkinek.

felújítás

A szüleim felajánlották, hogy befejezhetjük az ő pénzükből, az ő házukról lévén szó, és lakhatunk ott rezsiért, ameddig csak szeretnénk.
Forrás:
Pexels

Még mindenünk dobozban volt, amikor egyik nap arra jöttem haza, hogy anyukám a cuccaink között turkál és pakolászik a lakásban, elrendez mindent, amit talál. Mindig is nagyon gondoskodó típus volt, ezért erre fel sem figyeltem, bár elsőre egy kicsit fura volt, de jobban belegondolva oda lyukadtam ki, hogy kedves gesztus. Amúgy is mindenki utálja a költözés utáni kipakolást. Csupán megkértem, világosítson fel, mit hova rak el, hogy ki tudjak igazodni a dolgokon.

Ezután leggyakrabban azért  jött fel hozzánk, szó nélkül persze, mert hozott valami ennivalót a hűtőbe, amit főzött, és ha már ott volt, akkor kicsit pakolászott a konyhában vagy a nappaliban, na, nem mintha mi disznóólat hagytunk volna magunk után.

Norbit persze nálam jobban zavarta, hogy anyám időnként váratlanul megjelenik a privát szféránkban.

De szegény férjem nem mert szólni, hiszen kedves gesztus volt, hogy egyáltalán ott lakhatunk. Ha nekem szóvá tette, én annyival intéztem el, hogy nem tudom, mit mondhatnék neki, hiszen az anyám, és csak jót akar.

A pohár akkor telt be Norbinál, amikor egyik reggel gyanútlanul ádámkosztümben kilépett a hálóból a nappaliba és anyámmal nézett farkasszemet, aki a kanapén ülve arra várt, hogy én felkeljek, mert mondani akart valamit. Mondanom sem kell, hogy mennyire kínos volt, és nem értem, miért nem írt inkább üzenetet.

Norbinál elpattant a húr, kiabálva adta ki magából a felgyülemlett feszültséget, anyám pedig úgy megsértődött, hogy azonnal lelépett, és hetekig felénk sem nézett. 

Pár hónap múlva azonban a játszma kezdődött elölről. Újra feljött ennivalóval, pakolászott, még a hálóban is beágyazott. Bár nem vagyok benne biztos, de attól tartok, egy alkalommal egy használt óvszert is kidobhatott utánunk.

Úgy érzem, egyre kínosabb az egész és az amúgy meglehetősen béketűrő férjem sem bírja már tovább. Pattanásig feszülünk, amikor csak otthon vagyunk, hiszen anyu bármikor megjelenhet, nem vagyunk biztonságban. Lehet, hogy mégiscsak jobb lenne a panel.

Lenke történetét Király Etel írta le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.