Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztivált, ahol veletek együtt a VOUS-lányok és Takács Nóra is indul többek között az IRONGIRL futáson. Szombaton azonban egy szokatlan, ám annál szívmelengetőbb eseményre került sor az IRONMAN 70.3 Budapest céljában.

Barış Uludağ és Nil Yangınoğlu egy gyönyörű török pár, akiknek szerdán volt az esküvőjük Budapesten. A páros rendszeresen indul az IRONMAN versenyeken, így természetesen szombaton is együtt vágtak neki a távoknak.
Minden versenyen együtt indulnak, ez most sem volt másképp. A büszke férj azonban kicsit előrébb került, majd mielőtt beért volna a célba, megvárta párját. Amit milyen jól tett, ugyanis budapesti esküvőjük alkalmából a szervezők az IRONMAN céljában egy miniceremóniát szerveztek a fiatal párnak. A célban a család és a barátok várták az ifjú párt, akik természetesen a hagyományokhoz híven fátylat és nyakkendőt viseltek. A VOUS-tól pedig ajándékot is kaptak, amit garfikusunk, Cséfalvay Fanny készített el.
Sok boldogságot kívánunk!
Az ifjú pár
A VOUS ajándéka