Egyéb kategória

Gondoljátok át, kire van szükségetek, és írjátok fel egy lapra… – avagy ezért nem kell mindenhol a nagy Őt keresni!

„Hiszem, hogy az álmaink valóra válnak, és csodák is léteznek” – kezdi a bemutatkozását Petra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Fritz Petra szívmelengető írását olvashatjátok arról, hogyan is toppanhat be a nagy Ő.

vous - 2016.11.13.
Gondoljátok át, kire van szükségetek, és írjátok fel egy lapra… – avagy ezért nem kell mindenhol a nagy Őt keresni!

Sok ember átesett már szakításon. Ilyenkor minden egy kicsit megváltozik. A legtöbb esetben már nem vagy ugyanaz az ember, aki előtte voltál. Végső soron rengeteg tapasztalattal és leckével zársz le egy időszakot. Majd telik-múlik az idő, és eljutsz arra a pontra, amikor már szeretnél egy igazi társat magad mellé. Azonban mégse jön, vagy nem éppen a nagy Ő jön. Sok emberrel találkozhatsz, de érzed, hogy valami mégsem az igazi.

Jogos aggódás üti fel a fejét, némi reményvesztéssel párosulva. A körülötted lévő tapasztalt emberektől természetesen rengeteg pozitív tanácsot kapsz, többek között, hogy majd rád is rád talál a szerelem, nem érdemes aggódni. Persze abban a pillanatban ez az utolsó, amit igaznak vélsz.

Nem boszorkányság!

Ha hasonló cipőben jársz, próbálj ki egy technikát:

Írd fel egy lapra a számodra ideális pár belső és külső tulajdonságait. Fontos, hogy alaposan gondold át, kire is van valójában szükséged, majd rakd el ezt a papírt olyan helyre, ahol nem látod mindennap.

Már csak egy lépés maradt hátra: élvezd minden egyes percét azoknak a szituációknak, amelyekben éppen vagy, ne hiányolj semmit és senkit, hiszen ennek most valamiért így kell lennie. Természetesen felmerül a kérdés, hogy van-e ennek az egésznek értelme. A válaszom pedig egyszerű: sosem tudhatod, mi történik a következő napon. Hogy mire gondolok? A történetem mindent megmagyaráz.

Forrás:
istock

Véletlen? Ki tudja…

Egyszer pakolgatás közben véletlenül rátaláltam egy lapra, amelyen az én nagy Őm tulajdonságai szerepeltek, jól kidolgozva, ügyelve a részletekre. Megdöbbentő volt olvasni, hiszen rég elfeledkeztem róla. Egy kedves ismerősöm ajánlotta, hogy próbáljam ki, nála bevált. Hogy biztos voltam-e benne, hogy sikeres lesz? Nem. Azonban tudtam, hogy semmit nem veszíthetek. Kellemes érzések fogtak el, majd végigolvastam a listám.

Különös és meghökkentő dolog volt, amikor rájöttem, hogy hónapok óta olyan kapcsolatban élek, olyan párral, akit mindig is szerettem volna. A felírt oldalnyi tulajdonság és cél mindegyike megtalálható benne.

Ami a legszebb, hogy nem kell keresned ezt a személyt, lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban érkezik egy üzenet, amely megváltoztathatja az életedet. Ne feledd: minden kapcsolatban vannak nehézségek, és ha már olyan ember van melletted, akire mindig is vágytál, tegyél meg mindent, hogy mindig melletted maradjon, ahogy mondani szokás: míg a halál el nem választ. Sok sikert!

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.