Sok cikket írtunk már az egészséges ételekről, illetve a pattanásokról is, ám a kettőről egyszerre talán még sosem. Elsőre ijesztően hangozhat, és nyugi, másodszorra is az lesz. Mindjárt részletezem, mire gondolok.

Milyen fura, nemrég Andi írt nektek arról, hogy melyik az a három étel, ami pikk-pakk eltünteti a pattanásaitokat, én pedig most pont azt tudatnám veletek, melyik hármat kell elkerülnötök még akkor is, ha azok egészségesek. Már ha szeretnétek makulátlan bőrt, pattanások nélkül.

5 eset, amikor már csak a bőrgyógyász segíthet a pattanásaitokon
A pattanással kapcsolatban sokféle szabályt hallottunk már, például azt, hogy piszkos kézzel semmiképp se piszkáljuk, ha nem akarjuk elfertőzni, illetve nem ajánlatos a körmeinkkel kinyomogatni őket. De vajon azzal is tisztában vagyunk, hogy mikor veszélyeztetheti ciszta a pattanásunkat, vagy hogy meddig halogathatjuk az akne állapotát, ha nem akar gyógyulni? Ideje felnyitnunk a szemünket, és orvosi segítséget kérni, ha megköveteli a helyzet.
A cikk folytatását itt találjátok meg.
Növényi olajok
Vannak olajok, amiket imádunk és vannak olajok, melyektől jobb távol tartani magunkat. Nos, ez esetben az omega-6 zsírsavakat kell kiiktatni az életviteletekből, például a szója- és a kukoricaolajat. Helyettük próbáljátok ki az olíva- és a kókuszolajat.
Gyümölcsturmixok
Ó, micsoda mennyei íz! De várjunk, mitől is? Hát a gyümölcsök fruktóztartalmától. A Women's Health egy kísérletre hivatkozva írja azt, hogy akinek az étrendjében sok a fruktóz, annak a bőre sokkal sérülékenyebb, mint másoknak. Ettől függetlenül maradhatnak a gyümölcsök (kis mértékben), de nyissatok a leveles és a keresztes virágú zöldségek felé is.
Alacsony zsírtartalmú ételek
Az alacsony zsírtartalmú termékekkel az a gond, hogy ezeknek az ízét általában a cukorral javítják fel a gyártók. És ha a fruktóz gondot okoz, akkor a szacharózról már ne is beszéljünk… Éppen ezért inkább a normál zsírtartalmú termékeket preferáljátok, és egyetek tényleg egészséges zsírokat. Például avokádót, tengeri halakat.